Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Balassa Péter: Magyar irodalom a ma kereszttüzében (esszé)

esztétikai tapasztalatot”, sőt a játékot. A játéknál „transzcendentálisabb” és bölcsebb nézőpont a modern világ válságával szemben aligha lehetséges; ráadásul szelíd radikalitást és konstruktív hátatfordítást is magában hordoz. A mindenkori művészet és kultúra jó esetben ezt a konstruktivitást tudja nyújtani a társadalomnak, az embereknek.

Függelék: A szélárnyéktól az árnyékszélig

Illyésnek a szélámyék előnyeiről szóló híres szavai a 70-es években hangzottak el. Nem volt igaza: ez az ország soha nem volt szélárnyékban, az irodalma pedig e szavak elhangzásakor cenzurális körülmények között működött. Egy letűnt — és kiegyezésnek csak gunyo- ros értelemben nevezhető — korszaknak megfelelő irodalmi vezérideológia volt a szélár- nyék-gondolatmenet. Épp akkor utalok erre vissza, amikor többségünk a szélvihar, a forgószél mámorában él. Most tehát — a mindenkori egyensúly jegyében — éppen arra van szükség, hogy legyen létjogosultsága annak a megfontolásnak is, vajon nem árnyékszél- e mindaz, amiben élünk, amely új módon, és az Illyés által hamisan regisztrált állapottól eltérően szintén nem kedvez az autonóm irodalomnak. Ennek a kérdésnek a függőben hagyásával jeleznék néhány jelenséget, hangsúlyt, jelen tanácskozáson esetleg megvitatandó őket.

A fiatal irodalomnak meg kell szabadulnia a csoporttudat vezérelte irodalomfelfogástól. Az irodalom nem elsősorban intézmény, hanem individualitások ilyen-olyan kommunikációja, összjátéka. A csoporttudat és a szereptudattal kompenzált kis tehetség, kompetenciagörcs, mindig az értékek ellen hatott a 20. századi irodalomban. Nem népi —urbánus vita volt itt, éppen ez a képletfelírás volt maga az önmeggyőzés és a manipuláció, hanem kontraszelekció és tehetség/érték vitája, szembenállása. A kontraszelektált irodalom hivatkozik mindig a szerepre, az ügyre, a mi kutyánk kölykére stb. Ebből a bűvös körből végre egyszer és mindenkorra ki kell jutni. E lehetőség kimunkálása, gyakorlása következetes végigvitele a ti lehetőségetek. Szabad egyéniségek olykor bizony aritmikus tánca vár rátok: ez felel meg egy emancipálódó civiltársadalom irodalmának, nem más. De a civiltársadalmi folyamatokat sem szabad összekeverni azzal, mi a jó, mi a rossz. Nemcsak kommunista ideologikusság van, hanem mindenféle, az irodalomnak — s az ideologikus kritikusoknak, kritikának is szánom ezt — éppen az a behozhatatlan előnye, hogy mondania és kifejeznie kell valamit, tehát per definitionem túl kell lendülnie az ideológián, a hiten, az akarnok valóságmegváltoztatáson, ha irodalom akar lenni. A történelem mai forgószele Magyarországon az irodalom szempontjából (hangsúlyozom: én ebből a szempontból mondom, amit mondok) árnyékok táncának tűnik. Az élet és az egyéniség védelme, ami az ideológián túli irodalom létfeltétele és kiindulópontja, azt igényli, hogy az árnyékszélnek se dőljünk be. A demokrácia megvalósítása igen szép dolog (különösen, ha látom), de szintén nem irodalmi feladat, noha az irodalomnak a demokrácia jobbat tesz, mint a diktatúra, egyszerűen azért, mert békén hagyja. De nekünk belül is békén kellene hagynunk magunkat, vagyis belül, bensőnkben is szét kellene választani a mesterembert és a demokratát, az állampolgárt. Ez tulajdonképpen egyetlen mondanivalóm. És itt megállnék a mesterembernél, aki felőlem lehet liberális polgár, kereszténydemokrata, kisgazda, szocdem, néppárti vagy bolsevik stb. Nem jól dolgozni, nem mesterségszerűen űzni a szakmát ettől függetlenül nem lehet, vegyük tudomásul. Ez egy szakma, mégha furcsán is az. Szabályai, fogásai, titkai, fortélyai, regulái vannak. Az éledező önálló kritikaírásnak, mely maga is mesterség, erre kellene figyelnie. Ebben magam is követtem el hibákat: kritikatanításomban pl. nem ösztönöztem diákjaimat arra, hogy a líra fejleményeire is szakszerűen figyeljenek. Tárgyilagosan, szakszerűen, szeretetteljes elfogulatlansággal kell, lehet dolgozni. Mindennek semmi köze a technokratizmushoz, mely szintén csak egy, habár rafinált, ideológia. Persze, hogy technokratizmus nem létezik az irodalomban;

50