Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Nyikolaj Gumiljov: Eltévedt villamos, Emlékezet (versek, Baka István fordításai)
Emlékezet Csak a kígyó vedli le a bőrét, mely növő leikétől szétszakad. Kígyókként, ó jaj, hiába nőnénk, lelket váltunk, ám a test marad. Életem, mint felkantározott mént, most vezesd elő, Emlékezet, és azokról szólj nekem, akik rég énelőttem lakták testemet. A legelső: vézna és csúnyácska, nem szeretett mást, csak a homályt, ligetet, avart, s az ö szavára megigézve az eső elállt. Nem is lelt e gyermek más barátot, csak egy fát s egy rőtbundás ebet, hogy én voltam ő is, a világot meg se győzhetnéd, Emlékezet. És a második ... a déli szélbe szeretett, amelyben lant zenélt, mondogatta: kedvese az élet, s a világra mint szőnyegre lép. Cárrá lenni, istenné — merész célt tűzött ostobán maga elé, kifüggesztve a poéta-cégért csöndes házam ajtaja fölé. Mást szeretek: a hajóst, lövészt, ki a szabadság választottja lett, hullámzó vizek daloltak néki, s irigyelték öt a fellegek. Magas volt a sátra, és temérdek öszvére kitartón bandukolt, a fehér-nem-látta tájak édes levegőjét itta, mint a bort. Emlékezet, gyengülsz évről évre, ő volt még vagy más valaki már, ki e víg szabadságot cserélte a szent harcra, melyre várva-várt? 34
