Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (A nyolcvankilences esztendő, esszésorozat, V. rész)
összecsapások; Grúziában ideggáz a tüntetők ellen; a leszakadni próbáló Baltikum; a sztálini terror napjait idéző romániai események; a jugoszláv bomlás; a „68” emlékének feltámadására jelentkező hisztéria Csehszlovákiában (átsugározhat a kínai keményvonal, május megerősödése). Itthon a fenyegettetés, a fenyege- tődzés, az oda- és visszaütések, az elszámolási-leszámolási reflexek, a mindent vizenyőssé változtató arrogáns átnyergelések, prepotens önmeghazudtolások. Egyelőre ez a belépőjegyünk a XXI. század Európájába. „Új korszak nyitánya, réginek a lezárása, fájdalmakban bővelkedő szakasza volt régebbi és újabb történelmünknek. A korszak hibáiért, bűneiért mindig megtalálták az ügyeletes bűnbakot. Sokan ma is érthető szorongással kísérik az irányvonal-változást, félve attól, ha az előjelek megcserélődnek, akkor előbb vagy utóbb ismét bűnbak kerestetik ... Az elmúlt négy évtizedet gyűlölködéstől mentesen kell lezárni, mert több ’rendcsinálást’ nem bírna el ’ez a múltat, jövendőt megbűnhődött’ nemzet. Egy esetleges sztálinista újramerevedés Mohácsnál súlyosabb nemzeti katasztrófába sodorná az országot... A Ceausescu-féle román diktatúra intő példa, hogy megborzadjunk ettől az úttól. Csak a megbocsátás alapján nyílnék lehetőség gyanakvás és félelem nélkül nekilendülni ennek a bizonyára göröngyökben bővelkedő útnak.” (Kopácsi Sándor leveléből) 15. A modern világ meghaladásának az Elbán inneni zsarnoki kísérlete teljesen diszkreditálódott. „Ami a szemünk előtt összeomlik, az a ’szocializmus’ egy bizonyos formája. Az, amelyhez gigászi bölcseleti ambíciók fűződtek, de amelyből hiányzott minden erkölcsi lelkiismeret — amely nem szocializmus mint olyan. S nincs ok a gyászos hangulatra. Csak vesszen, még akkor is, ha átmenetileg ugyanabba a tömegsírba temeti maga alá a tisztességes reményeket, ahová az emberéletek millióival folytatott bűnös kísérletek. Ez a fiaskó olyan véglegesnek tűnik, mint amilyen véglegesnek valami csak tűnhet a mi modern világunkban, ahol rég elfelejtett eszmék és politikák bukkannak fel váratlanul. Mindenesetre a mai, politikailag érett nemzedék életében nem valószínű a bolsevizmus új kiadása a civilizáció kataklizmaszerű összeomlása nélkül.” (Heller Ágnes—Fehér Ferenc, május 6.) Ide két megjegyzés kínálkozik, ha Európa felől nézzük az esélyeket: a) ha a szocializmus „egy bizonyos formája” omlott össze, akkor várhat-e valamit (valami mást) Európa a szocializmus „bizonyos más formáitól”? b) ha a bolsevizmus új kiadása a civilizáció kataklizmaszerű összeomlása nélkül nem lehetséges (valóban!), akkor milyenek annak az európai arcnak a vonásai, amelyek ezen a nyárelőn Moszkva, Peking, Bukarest, Prága felé fordulnak, hiszen Európa azért (nyilatkozatok, látogatások, tárgyalások, segélyek ide, s oda) ezt az exklavét (joggal) együtt érzékeli. 16. Látogatók, küldöttek, adakozók, drukkerek — hát azok aztán érkeznek ma Európából. Hírek a közös Bécs—Budapest világkiállításról (öt év múlva). Ez jó. Viszont nem hagyható figyelmen kívül, hogy meghívás valójában tehát nincs, és meghívott sincs. Ezt tudni kell. Lefegyverzés kölcsönösen, a katonai kiadások csökkentése, kölcsönösen. Ez is jó. De ez annyit jelent, amennyit jelent, és nem többet. Én úgy látom, hogy: a) Európa egyedül Magyarországot nem fogja 28
