Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (A nyolcvankilences esztendő, esszésorozat, V. rész)
(májusi könyvének — az emberi benső gyönyörű arabeszkrajzolatainak — már a címe is erre utal: Volt egyszer egy Közép-Európa); nézzük Havelt, Kunderát, Danilo Kist — mindegyiküknél személyessé lesz a kollektív sors, átcsap a közös fojtogatottságába, zuhanásába, szabadulásvágyába az egyéni. 5. Harminc évenként (nemzedékenként) útnak indulnak a magyar, lengyel, cseh, szlovák, szerb, horvát, román Kolumbuszok. Fontos, hogy nemzedékenként. Most a kilencvenes évek vízreszállása következik. (A tenger újra viharos.) A vitorlabontások ebben a században: Bartók, Adyék, Jásziék; a harmincas évek (a centrumban Németh László és a tej testvériség-gondolat), csomózzák a kisebb műhelyekben a köteleket, gyűjtik a rakományt, elindulnak a hatvanas évek huszonöt-harminc évesei. Mindenki önmagát, a saját anyagát, sorsát keresi a másfélében. A magányosan lehetetlen, az együttesen esélyesebb bejutás lehetőségét Európába. A minőségteremtés variációi. (Bartóknak még sikerült.) 6. . . az egyes Duna menti országok bebarangolását kínáló lehetőség és történelmünk tisztességes, alapos feltárásának igénye szomszédaink megismerését is erkölcsi kötelességünkké tette. . . Ezzel párhuzamosan zajlott nemzedékünk részéről a szomszédos országok magyarságának ’felfedezése’. .. természetesnek éreztük, hogy a szomszédos országok magyarságának etnikai, kulturális, társadalmi felfedezésével, megismerésével párhuzamosan a vele egy államban élő szomszéd nép kultúráját, irodalmát, történelmét és nyelvét is ismernünk kell. Úgy véltük, hogy ez rövidesen magától értetődő igénye lesz minden hazai értelmiséginek, ha a szomszédos országok magyarságáért valódi felelősséget érez.” Ezt Kovács István írja húsz év múltán visszanézve a hatvanas évek kirajzására. Mi különböztette meg az ő nemzedékének Kolumbus-útját a korábbiakétól? Az, hogy általános nyomás, belső és külső politikai támadások között végezték munkájukat. A bolsevizált Kelet-Közép-Európa hatalmi centrumai — miközben az internacionalizmus leplével takarták el a rothadást — fölállították a tisztázás, a közeledés előtt a politikai-szellemi sorompókat. Most, Punte, Silta? A hidakra fölkerültek a diktatúrák szögesdrótjai. 7. Nemzedékenként egy kirajzás. Újra és újra ugyanazzal a szándékkal. A szellem kitartóan építette az egymásratalálás homokvárait. Kitartóan és kudarcosán. Vegyük már észre, hogy mindig mindent elölről kellett kezdeniük, mert Közép- Európa közben eltűnt a lábuk alól. (Csak mennek. Keresik. . . ) A középreurópai kultúrkör mint egységes fogalom legfeljebb a hasonló nemzeti veszélyeztetettség, a kivetettség, az egzisztenciális fenyegetettség mixtúrája. Danilo Kis mondja Petri Györgyről: „nem hordoz semmiféle üzenetet, nem támaszt semmiféle követelést, ... a romlás pillanatfelvétele akar lenni, és az is.” Most majd (talán) jönnek az új huszonöt-harminc évesek; jöhet az újabb nemzedék kirajzása. Kiépültek közben az új torlaszok. Egymásra rétegződnek a Charta ’77 körüli harcok, Erdély romlása, a Duray-per, Csoóriék küzdelmei; távolabb vagyunk valamitől, mint a Monarchiában, mint a két világháború között, mint az ötvenes években. A diktatúrák fölhevítették nacionalizmusaikat, 25
