Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Czine Mihály: Cs. Szabó László hűsége
Nyugat-Európában, Kanadában, Észak-Európában, Ausztráliában is vannak magyar írók.” S tudta, tudatosította azt is, hogy a világirodalmi magassághoz nem kell birodalom, csak bátorság és világra figyelő tekintet a tehetség mellé és otthonosan mozoghatunk nemzeti identitásunk sérelme nélkül „a népek hazájában”. Cs. Szabó László így élt hűséges magyarként a nagyvilágban, hazájától távoli országokban is. Ezért térhetett haza, 31 esztendő után is olyan természetesen, mintha el sem ment volna. Ezért folytathatta ott az előadását a Képzőművészeti Főiskolán, ahol abbahagyta. A zsúfolásig telt teremben magam is hallhattam — egykori tanítványai fiainak társaságában —: „Mondtam a múlt órán ... 31 év előtt...” Természetességében is csodálatos volt az az óra; az volt Cs. Szabó László egész hazavezető útja. Megírta: épp csak átjött a határon, s máris otthon, máris itthon érezte magát, Kölcsey és Kazinczy, Kosztolányi és Krúdy nyomain. Nem is lehetett másként. Szemlélete, műveltsége mindig egyszerre volt nyugat-európai és magyar, természetes környezetének mindig a Kárpátoktól az Atlanti-óceánig és Afrikáig való teret tekintette, de politikai hitvallása — maga is hangsúlyozta — mindig magyar volt, kizárólag magyar; nem függött a „tehetetlen, kusza jelenkortól”, és sorsunkat mérlegelve mindig irgalmatlanul kritikus volt „a földrajzilag analfabéta Nyugattal szemben”. Öntudatos magyarként élt, az Árpád-kori ország tagjának érezte magát, szabad közmagyarnak. íróként a Magyarországtól távol töltött 31 esztendejében is „eleven honi emlékek és kötődések: helyek, helyzetek, alakok, nevek, történelmi hősök fantomjai között” élt; szívében egy idealizálva is valóságos haza. Kölcsey, Széchenyi, Ady, Babits, Bartók hazájának a képével. 31 esztendő alatt sem tudott, s nem is akart sem az olaszokhoz, sem a franciákhoz, sem az angolokhoz hasonlítani. A humanizálás útjára lépő országba hazatérve pár óra alatt „visszaasszimilálódott” — ahogy ő mondta — az álmodott és a valóságos hazához. Abban a bizodalomban, hogy ennek a hazának, ennek a népnek jövendője van, s még újabb reformkora is lehet. Ebben a hitben tesszük frissen állított emlékművére az emlékezés, a szeretet és nagyrabecsülés virágait. KÖVETKEZŐ SZÁMAINK TARTALMÁBÓL Csajka Gábor Cyprian és Sárándi József versei Varga Zoltán novellája, Sándor Iván és Ryszard Kapuscinski esszéje Balassa Péter írása: Magyar irodalom a ma kereszttüzében Szikra János szociográfiája: Bácsalmási hétköznapok 137
