Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Zelei Miklós: Külföldi magyarokról, nyelvről, irodalomról (Egy délelőtt Szegeden, Ilia Mihálynál)
— Az emigrációval mindig is viszonylag nyíltak voltak a kapcsolatok. A Rákosi-kort leszámítva, persze. — Mert különféle szárnyakkal tudtak tárgyalni, s valamilyen szárny mindig adódott. Másképp viszonyultak Magyarországhoz azok, akik a fasizmus elől emigráltak, másképp, akik 56-ban. És kint született gyerekeikben felébred a kérdés: ki vagyok én? Angolul beszélek, amerikai vagyok, de ki vagyok? Nem tudhatjuk, hogy hány nemzedék teszi fel magának ezt a kérdést. A Koestler-emlékkönyvben van egy David Martin nevű író, Ausztrália egyik legnagyobb írója, aki Budapesten született 1915-ben, Decsényi Lajos néven. Ma már nem tud magyarul, angolul írt nekem. Nagyon érdekes levél. Megírja benne, hogy néhány magyar szóra még emlékszik, s hogy élve él benne a honnan jöttem kérdése. Catherina Hoffmannt senki sem ismeri nálunk. Angol regényeket ír. 1956-ban vitték ki a szülei, Hoffmann Katalin a neve. Négyoldalas magyar nyelvű levelet írt, nagyon érdekesen beszél magyarságáról, a nyelvről, amit már felejt, de jelzi, ha három hónapra idejöhetne, megint épp olyan jól beszélne, mint régen. Ő is ausztráliai. Mozgássérült lett, készített egy interjúkötetet a hasonló sorsúakkal. Ma ez a téma rendkívül erősen érinti az emberiséget. C. Hoffmannt megismerte e könyve kapcsán az egész világ. Most magyar tárgyú könyvet ír, a háború utáni időszakról. Az anyaország iránt a külföldi magyarságnak nagy a nosztalgiája. És itthon nem szabad orrba dörzsölni őket, mert mást gondolnak a politikáról. Ők annak az országnak az állampolgárai, ahol élnek, s gondolkodásuk többnyire annak felel meg. Azt sem szabad megtenni, hogy romantikus képet mutassunk magunkról. A mai Magyarországot kell mutatni. A gondjaival együtt. — Kíváncsi rá valaki? — Kíváncsi. A magyarság igenis szín az emberiség palettáján. Valami teljesítménye csak van. Ha nem a gazdaságban, akkor a történelme, a szabadságvágya, a szabadságharcai, a zsarnoksággal szembeni gesztusai, az európai szerepe, keletisége, ugyanakkor mégis keresztény, nyugati kultúrája. Egy katalán polgármesterrel hallottam egy interjút, azzal kezdte, hogy mi ismerősek vagyunk, mert egyik királyuk valamelyik Árpád-házi király lányát vette feleségül. Igenis, ezeket a kapcsolatokat számon kell tartani, bármilyen régiek is. Nemrég jelent meg az ír költők antológiája. Abban írja egy O’Donnel nevű poéta: „Vert ügy — Klapka is elbukott — / De nem a magyarok ügye! / Bár országukban könny folyott / S vörösre a vér festette / S a küzdőkkel megrázkódott / Európa gondterhelt szügye. / De a szívós magyarok / Végül mégis győztenek. / Nyert a küldetés tudatuk / És a császár hajtott fejet. / A magyar szív dobogott / Fiainak nyert teret. / Kevesbet érdemel az ír? / Kisebb lenne a mi hírünk?” Nem folytatom. Ennyiből is látszik, ugyanarról beszél, amiről mi. — A világtörténelem legszerencsétlenebb népei . .. — Az nem baj. Épp a szerencsétlenségük hozza össze őket. Épp a szerencsétlenségük. És mindent meg kell ragadnunk, hogy a világnak megmutathassuk magunkat, s ebben a külföldi magyarságnak óriási szerepe lehet. S vállalja is ezt a szerepét. Amerikában szövetségben fognak össze a magyar egyetemi tanárok, s könyveket adnak ki. Most jött például Várdy Bélától egy életrajzi monográfia báró Eötvös Józsefről. Angolul, a Columbia egyetem kiadásában. Vermes Gábor Tisza Istvánról írt 7-800 oldalas monográfiát, György Imre, vagyis Emery George Radnótiról majdnem ezer oldalt. De láttam Petőfit, Molnár Ferencet. A magyarsággal foglalkozó történész, irodalomtörténész a kint születettek között is sok van. íróra nem nagyon emlékszem. Legfeljebb olyanra, akit pici korában kivittek, s nem magyarul ír. — Időnként hallani a külföldi magyar irodalomról, hogy az magyarul irt angol, amerikai stb. irodalom. Az egyik Cs. Szabó-kötet megjelenésekor mondta nekem például egy ránk szakosodott szovjet irodalomtörténész, hogy az angol irodalom, csak magyarul írták. Hiszen az ottani társadalmi viszonyok határozták meg. Mindaddig nem tudtam leállítani, amíg azt nem válaszoltam, hogy rendben van, de akkor Alekszandr Ivanovics Herzen emigrációban írt művei is francia meg angol irodalom. Mire ő: ja, azok nem. — Tagadhatatlan, hogy az irodalmat, ha nem is határozza meg, de erősen befolyásolja, 120
