Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - Ács Zoltán: Négy évtized kiesett? (Beszélgetés Juhász Gyula akadémikussal, a Magyarságkutató Intézet igazgatójával a világ összmagyarságáról)

san válik rosszabbá az ottani magyarságnak a helyzete. Állameszmévé válik az a nemzetfelfogás, miszerint aki a román állam keretein belül él, az a román nemzet tagja, legfeljebb más nyelven beszélő tagja. Hogy ez se tartson túlságosan sokáig, először bezárták a magyar nyelvű egyetemeket, fölszámolták a középiskolákat, majd hoztak egy olyan rendeletet, miszerint ha egy teljesen magyar környezetben egyetlen román diák is van, a tanítási nyelvnek a románnak kell lennie. Ezek a diszkriminatív intézkedések mindenképpen egy olyan eszmét szolgálnak, amelynek célja a homogén nemzet megteremtése.

Mi, magyarok, különösen tudjuk, hogy ez az eszme, amely az államnemzet koncepcióját vállalja föl Kelet-Európábán rossz, és megvalósíthatatlan. Még egy liberális korszakban is megvalósíthatatlan volt és súlyos konfliktusokhoz vezetett, hiszen a dualista korszakot csak egy liberális eszméktől vezérelt időszaknak tekinthetjük, ahol olyan nemzetiségi törvény születik, mint az 1868. évi, amelyet nem tudtak megvalósítani és amely messze nem járt azzal az eredménnyel, amit vártak tőle: az egységes nemzet kialakulását. A nemzetállam eszméje Kelet-Európábán egy barbár eszme, nyugodtan merem használni ezt a kifejezést, hiszen a nemzetiségek megsemmisítését tűzi ki célul azzal, hogy el sem ismeri a nemzetiségei jogát a létezéshez. Végül is nem lehet más kiutat találni, mint amelyet a magyar közvélemény jelentős része hirdet: ez pedig nemcsak az emberi szabadságjogok elismerése, hanem kifejezetten a nemzetiségi jogoknak az elismerése, hogy külön jogok illetik meg a kisebbségeket — éppen nemzetiségi létük fenntartása érdekében.

— Körbejárjuk az összezsugorodott Magyarországot. Csehszlovákia és Románia után ejtsünk szót a jugoszláviai magyarságról. Köztudott, hogy a Vajdaságban és Szlovéniában nagyobb számban élnek magyar anyanyelvűek, de kisebb csoportokban Horvátországban is.

— A jugoszláviai magyarság története a második vlágháború után bizonyos értelemben más volt, mint a többi szomszédos országban, noha válaszként azokért az atrocitásokért, amelyek Újvidéken történtek 1941-ben, a szerbek is visszavágtak. De ezt nem nemzetiségi ügynek fogták föl, hanem kifejezetten a háború alatt történtek „jóvátételének”, mert magában a jugoszláv nemzetiségi politikában egy demokratikusabb nemzetiségi szemlélet valósult meg. Ennek ellenére az ottani magyarság helyzete sem volt teljesen egyforma az elmúlt évtizedek alatt. Viszonylag a legdemokratikusabb nemzetiségi politika Szlovéniában bontakozott ki, amely közismerten Jugoszlávia egyik legfejlettebb területe. A szlovén alkotmány nemcsak azt biztosítja, hogy a vegyes lakosságú területen a magyar gyerekek az iskolában tanulhassák anyanyelvűket, hanem az odajáró szlovén gyerekek is magyarul tanulnak. Más a helyzet a Vajdaságban, ahol a legnagyobb számban él a magyarság. Itt történetileg is más volt a helyzet. Ennek a területnek bizonyos értelmében megvoltak a szerb nacionalista hagyományai, amelyek nyilvánvalóan nem múltak el nyomtalanul, de az ott élő magyarság lehetőségei sokkal inkább adottak, mint bárhol másutt. Az újvidéki egyetemen hungarológiai intézet működik. Magyar tanszékek vannak, ahol magyar iskolákban tanító pedagógusokat képeznek. Külön könyvkiadójuk, irodalmi folyóiratuk, magyar nyelvű rádióadásuk van. Ä hatvanas-hetvenes években nagyon intenzív kulturális kapcsolat bontakozott ki a hazai és az újvidéki szellemi élet között: költők, írók, színészek, kulturális intézmények jártak Újvidékre és tartottak ott előadásokat. Persze, semmi sem lehet tökéletes. Jugoszláviával szemben is fölvetnek sokan bizonyos dolgokat, amelyek nehezítik az ottani magyarok helyzetét. Különösen most érezhető félelem és szorongás, amikor a szerbek azt követelik, hogy szüntessék meg a vajdasági autonómiát, ami kétségkívül hátrányosan érintené az ottani magyarokat. A Magyarságkutató Intézet igazgatójaként elmondhatom, hogy nekünk igazán élő kapcsolataink vannak különböző jugoszláviai nemzetiségi intézetekkel. A magyar—szlovén közös kutatási programot a közelmúltban fejeztük be, most egy magyar—horvát program van napirenden, melynek keretében munkatársaink horvátországi magyar falvakat vizsgálnak. A Hungarológiai Intézettel is kidolgoztunk egy új együttműködést, amely remélhetőleg bekerül majd az új magyar— jugoszláv kulturális egyezménybe, ami által még intenzívebbé válhatnak kapcsolataink.

— Hosszú időn keresztül hajlamosak voltunk elfeledkezni a kárpátaljai magyarokról, akikről korábban szinte semmit, ma viszont már egyre többet tudunk.

109