Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Balázs Attila: Capriccio cuniculus (elbeszélés)
Balázs Attila Capriccio cuniculus J. ömören fogalmazva: Albrecht Dürer, nürnbergi festő a világ egyik legnagyobb képzőművésze volt. Nagyapja ötvösmesterként dolgozott a magyarországi Gyula melletti Ajtós községben. Albrecht maga is ötvösmesterséget tanult apjánál; 1455-ben telepedtek le Nürnbergben. Albrechtét mindig izgatta a valóság teljes megismerése. Ebben az értelemben Albrecht Dürernek reneszánsz törekvése volt. Reneszánsz törekvésében Albrecht Dürer kapta el egyebek közt legjobban — a nyulat. Ő örökítette meg mindörökre, ha létezik egyáltalában örökkévalóság — a világ egyik legszebb nyulát. Hogy ő intime Fritznek vagy Trudinak becézte-e ezt a nyulat, valószínűleg titok marad. Mindenesetre Albrecht Dürer szerethette, mert csak a szeretet húzhat ilyen tökéletes vonalakat — valahol az érzékelés kapujában. Nos, Ajtóssy Dürer Albrecht — a családban lehet, hogy mindörökre: Öcsi — tökéletesen megragadta a nyulat — még valahol az érzékelés kapuján innen, aztán meghalt. Most van ennek „jubiláris” négyszázhatvanadik éve. Ünneplünk- e vagy sem, a nyúl túlélte. S ha most rátekintünk erre a nyúlra, kissé megkésett fejbólintással nyugtázhatjuk, hogy bizony . . ., bizony — ez mintha maga az Ajtóssy Dürer Albrecht lenne híres önarcképeinek sorozatában. Ugyanaz a tökéletes arc, a maguk módján szentek tekintete — angyali rágcsáló nyugalomban, évszázadokon, sőt évezredeken át pattanásra készen. Pattanni, de hova? A Gyula melletti Ajtós községből a későbbi hírhedt nürnbergi per színhelyére? Csikordul a történelem csapóajtaja. Érzékletesen. Egy időből más időbe. Ez az állati ugrás — bizony vastapssal kísérten — a későbbiek során már egy másik maga módján zseni, Aldous Huxley fiktív területén ér földet. Mert az érzékelés kapuján túl beidegződötten már csak fikciónak nevezzük a dolgokat? így szoktuk meg. Ezen nehezen változtatunk, már csak azért is, mert nem ez a legfőbb gondunk. De hogy mi a legfőbb gondunk, azt még maga a Szent Nyúl sem tudja megoldani. Most. . . menjünk Nürnbergbe? A kérdés csapongó, értelmetlen. Mint ilyen, komputerbe való — hátha a gépi agy tud rá valami 0,5 százalékos feleletet. Különben mit keresne egy nyúl a komputerben? Csupán megnyugtató választ — valamely térben és valamely időben. Nyúlkompót. Rugalmas térben, rugalmas időben — nyúlkompót. Lehet, hogy: hopsza! Nyúlkompót. Lehet, hogy — a ráció, a statisztika és a nép nevében: — nyúlkompót. Lesz a nyúlból, ha netalán fejest ugrik: hopsza! A komputerbe. Júúú! Nyúl kompu-ót lesz belőle. Lewis Caroll szerint akár Csodaországban. De hol kezdődik Csodaország? Vagy netalán a szép új világ? Ezt még Aldous Huxley sem tudta elfogadhatóan megfelelni. Ezzel le is zajlott e jegyzet magasröptű bevezetője. A nyúl nagy ívben repül — nehéz fejjel — lefelé. Ábrázata meglepetést tükröz, 55
