Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Grezsa Ferenc: A jó szándék pártütése (Németh László "reformer" korszakáról)
Grezsa Ferenc A jó szándék pártütése Németh László „reformer” korszakáról JL -Ä.világválsággal és Hitler hatalomra jutásával, a Bethlen-éra bukásával és Gömbös totalitárius törekvéseivel az európai és magyar történelem a „status nascendi” állapotába kerül. Németh Lászlóban is megfogalmazódik a veszély: a „foglaló ösztönök keresztútján” a magyarság „inka-nép” lesz. Az Illyés-röpirat, a Pusztulás nyomán kibontakozó népi mozgalom viszont a „helytállás” esélyével biztatja: a németség expanziójának és a nemzettest megroppanásának fenyegető kataklizmáját mélyreható társadalmi megújulással előzhetjük meg. Az író pályáján fordulat áll be: a Tanú — a megnövekvő politikai érzékenység okán — eszmék laboratóriumából reform és mozgalom műhelyévé alakul. A közéletiség jegyében egyöntetűbb, ám dinamikusabb alkotói korszak következik el. A harmincas évek reformmozgalmában, melyben az ifjúsági elit lelkesedése a középosztály jobbjainak lelkiismeret-furdalásával és a kormány demagógiájával keveredik, Németh László a független gondolkodó státusát vállalja. Előnye e pozíciónak, hogy az eszmét a maga kompromisszummentes tisztaságában és következetességében képviselheti, hátránya viszont a vele járó elszigeteltség, a gondolatok realizálhatóságának alacsonyabb hatásfoka. Nagyobb hangsúly esik a reformra, mint a mozgalomra, az emberek tudatának formálására, mint az organizáció kiépítésére. Ami Németh László publicisztikájában körvonalazódik: társadalomátalakító célzatú forradalmi program-e inkább vagy jobbító szándékú reformterv az adott politikai rendszer keretei között? Mindkettőnek hiányoznak a feltételei: a nép készületlen a revolúcióra, a hatalom pedig erőtlen a megújulásra. „A reform ügye a kedvező helyzet ellenére is rosszul áll: nincsenek tömegek, amelyek kiküzdjék, s az állam, amely kiküzdhetné: nagy tohonya bürokrácia” — fejtegeti az író Lesz-e reform? című cikkében. A közhangulat elkeseredett, de nem állít barikádokat; a magyarság „sok millió szuronnyal” és a „pusztuló társadalmak naiv optimizmusával” lefojtott lélek. „Vezértelen, fertőzött, kalandokban kifárasztott nép — égő bunda alatt alszik, s ha felugrik, saját égésének csinál szelet.” Az uralkodó osztály vagy „petyhüdt gerontarchia”, vagy pedig kontraszelekcióval: a „hitványság kiválasztásával” készült „bandaszerűen szervezkedő” társaság; a nemlétező monarchia „spanyolfala” mögött az „operett temetőjéből” visszaköltözött alakokkal politizál. „Jövőnk legnagyobb akadálya ... tud sarkantyúzni, de nem tudja, merre nyargal.” (Debreceni káté). E szorító- ból Németh a gyökeres társadalmi megújulásnak a históriai időzítést ugyan nélkülöző, de — az utópiák kivihetetlensége ellenében — a megvalósíthatóság igényével fogalmazott konkrét tervével vágja ki magát. A viszonyok szűkösségét a célok radikalizmusával egyenlíti ki. „Az igazi mozgalom megdöntve a magas bürokrácia szabadcsapatának a bankok és nagybirtok által támogatott uralmát, a földműves-, munkás-, kisvállalkozó osztály és a hasznos értelmiség számára akarja átszervezni az államot” — szögezi le Nemzeti radikalizmus című írásában. „Toldás-foldás” helyett „új világégés” látomását festi. Eszmefuttatása gyakorlatra nyitott metapolitikaként jellemezhető. „Át kell építenünk társadalmunk hatalmi struktúráját, hogy a gerinc megint a test középvonalába kerüljön, s olyan vezérlő 78
