Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Lovas Dániel: Még él a hallgatás törvénye (Apajpuszta - Méregtemető a nemzeti park szomszédságában)
magánlevél ment és olyan is, amit kétszázan írtak alá. Tiltakoztak, hogy nem ez jellemző Apajra. A küldöttségvezető második kérdését a hatóság képviselőinek címezi, s ez feltűnően hasonlít Halász Dezső okfejtésére. Mintha az egy nappal korábban leköszönt igazgató szelleme kísértene a teremben: — Mi indokolta az ügy robbanásszerű nyilvánosságra hozását, amikor 1983 óta folyik a vizsgálat? A minisztérium képviselőjének válaszából: — A Kiskunsági Állami Gazdaság vegyipari ágazata az egyik leggyakrabban ellenőrzött hulladékkal foglalkozó létesítmény volt Magyarországon. De felelőtlenség, szándékos károkozás ellen szúrópróbaszerű ellenőrzéssel nem lehet védekezni. Itt bűncselekményről van szó. Nem szabálysértésről, bűncselekményről. A súlyos szó — talán először az ügy során — kimondatott. A környezetszennyezés okozói bűncselekményt követtek el. 1989. március A rendőrségi nyomozást Pelikán László rendőr százados vezeti. A Pest Megyei Rendőrfőkapitányságra 1988 tavaszán több bejelentés is érkezett az elásott hordókról. Ekkor épp az úgynevezett „birka-ügyben” nyomoztak. A gazdaság magánjuhászokhoz kiadott birkái ugyanis rendszeresen elhullottak, míg a juhászok saját birkái között nem pusztított a „birkavész”. Pelikán Lászlótól azt is megtudom, hogy az elmúlt két-három évben ugyancsak megszaporodtak az apajpusztai gazdaság különböző vezetői elleni bejelentések, s ezek nyomán sorozatban folytatták a nyomozást. A környezetszennyezési ügy szereplői is mind felbukkantak már valamelyik korábbi ügyben, kivéve Halász Dezsőt, aki viszont most kétféle minőségben is érdekelt: egyrészt mint a vegyipari ágazatot elindító találmány egyik „tulajdonosa”, másrészt mint ennek a tevékenységnek valamilyen szinten mindvégig irányítója, felelőse. Amikor a rendőrök elindultak a hordók nyomában, a hallgatás falába ütköztek: — Az elásást végzők meg a szemtanúk, akik ezt látták, nem nyilatkoztak — mondja Pelikán százados. — Amikor végül megszólaltak, arra hivatkoztak, hogy Major János példája állt előttük, aki az 1982-es környezetszennyezést bejelentette, és ezért rövid úton eltávolították a gazdaságból. Szívós munkával végül csak eljutottunk oda, hogy egy-egy ember megnyilatkozott. Megsúgta, hol kutassunk. Amikor megtaláltuk, mástól újabb tippet kaptunk. Hárman megmondták, amit egyedül nem. S mikor többen tudtak már a dologról, hajlandó volt mindenki írásban is megnyilatkozni. Addig csak szóban. — Az első sajtótájékoztatón említette, hogy akadtak a gazdaság vezetői között, akik a rendőrség munkáját megpróbálták fékezni, leállítani. — Voltak ilyen személyek. Az egyik munkatársamat például megpróbálták „enyhén szólva” kikezdeni, hogy álljon le a birka-ügyről, ki ne derüljenek egyéb disznóságok. — Ezek szerint a rendőrség által kivizsgált ügyek elmarasztalással zárultak? — Máig érthetetlen módon meglepően enyhe ítéletek születtek. Mi elkészítettük a nyomozati anyagot, vádemelési javaslattal megküldtük az ügyészségnek. Akadt ügy, amelyikben vádemelésre nem is került sor. Hadd mondjam erre példaként a többször emlegetett birka-ügyet, mely megrovással fejeződött be az ügyészség részéről. Sok millió forintos károkozással járó bűncselekményt egy megrovással lezártak. Amit ugye nem kell magyarázni ... — Az apajpusztai vezetők közül néhányon szándékos lejáratást, üldöztetést emlegetnek. — Szó sem lehet valamiféle koncepciós eljárásról. Halász Dezső védekezésében is szerepel, hogy a rendőrség „rászállt” Apajra. Nem igaz. Egyszerűen megszaporodtak a bejelentések, s nekünk kötelességünk mindegyikkel foglalkozni. 75
