Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Lovas Dániel: Még él a hallgatás törvénye (Apajpuszta - Méregtemető a nemzeti park szomszédságában)

ideje ilyesmire! Itt kérem nyíltság van, glasznoszty. A fontos döntések úgysem kerültek papírra és természetesen a kényesebb utasításokat is szóban adja ki a rutinos vezető. Hol vannak már a nyomok, a tanúk? * * * Halász tévedett, amikor úgy gondolta, hogy nem akad tanú. Akiről ugyanis váltig állította, hogy kórházban van, halálos beteg — Káposztás István, a volt üzemvezető — előkerült. Majd egy órát beszélgettünk. Igaz, ebben a véletlen is segített. Káposztás őszinte ember. Nemrég jutott túl élete nagy válságán: három súlyos tüdőmű- téten esett át, leszázalékolták. Második éve hol otthon, hol a kórházban tölti napjait. Mint mondja: szeretne őszintén elszámolni gyermekei, unokái előtt azokról az évekről, melyeket a vegyi üzem vezetőjeként töltött. Arról a hat évről, ami alatt a néhány milliós kis kócerájból hatvanmilliót forgalmazó virágzó vállalkozás lett. Nem szépíti a dolgot, amikor elmondja, hogy kínlódtak a találmány megvalósításával, mennyit kellett ügyeskedni, hogy a festékgyárakból folyamatosan érkező oldószer-szállít­mányok ne borítsák el a telepet, hogyan szervezték meg a festékkiszerelést, és hogyan épült, bővült a veszélyeshulladék-tároló. Káposztás történeteiből érthetővé válik, hogyan is működött a hatalmi mechanizmus az apajpusztai gazdaságban. íme két történet a sok közül: A hordók titkos vándorútja A Budalakktól folyamatosan érkező szállítmányok állandó manőverezésre késztették az apajiakat. Amikor 1982 őszén már végképp nem tudtak mit kezdeni egy nagyobb tétellel, Halász elhagyott homokbányát ajánlott a nemzeti park területén üzemvezetője figyelmébe. Mikor az aggodalmaskodott, megnyugtatta: — Ne törődj semmivel. Ha ebből gond lesz, akkor én intézkedem. Káposztás egy pillanatig sem tagadja, hogy a dolgozóknak ő adta ki az utasítást. Igaz, a jegyzőkönyvbe annak idején mást írtak. Az üzem két dolgozója vállalta magára a balhét. A hordókat ugyanis felfedezte a nemzeti park felügyelője. Megindult a hatósági eljárás. — No, főnök, most mi legyen? — idézi fel Káposztás a nehéz pillanatokat, beszélgetését Halásszal. Gyorsan kiszámolták, hogy ha megtalálják az összes — mintegy félezer — elásott hordót, akkora lesz a bírság, hogy nem marad talpon a gazdaság. Az egykori üzemvezető nem állít se többet, se kevesebbet, mint hogy főnöke tanácsa szerint járt el. Épp csőrepedés volt az üzem területén, ami miatt nagy munkagödröt ástak. Szombat­ra, amikor nem dolgozott a műszak, berendelt egy markológépet és egy billenős gépkocsit. Behordták a nemzeti parkból a hordók egy részét — ma már tudjuk, hogy 254 darabot — és berakták a gödörbe. Erre méteres sóderréteg került, egy hét múlva pedig azzal az indokkal, hogy a targonca közlekedni tudjon, lebetonozták a területet. Az 1983 tavaszán elásott hordók kerültek elő most decemberben. „Átültetett” határjelző Nem kevésbé tanulságos a nemzeti park határát jelző tábla áthelyezésének története. Az apajiak az égetések leállítása után is versenyt futottak az idővel. A megoldást a tárolótér bővítésében látták, de az engedélyezés gondot okozott. Káposztás így idézte fel az emlékezetes húzást: — Még abba is belementem, hogy az OKTH és a Köjál ne kötözködjön és a működési engedélyt megkapjuk a tárolótérre . . . szóval elvitették velem a nemzeti park tábláját is 73

Next

/
Thumbnails
Contents