Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Lovas Dániel: Még él a hallgatás törvénye (Apajpuszta - Méregtemető a nemzeti park szomszédságában)
a versenyt. Néhány millióból helyreállittatta a gazdaság a közeli vadászkastélyt, és itt folyt a külföldiek mellett a hazai politikusok, gazdasági vezetők „vadásztatása”. 1989. február. Furcsa hír jutott a fülembe Kunszentmiklóson. A helyi termelőszövetkezet nagy tekintélyű elnöke, Selyem Zsigmond magához hívatta a két mezőőrt és jól megmosta a fejüket: minek beszélnek összevissza mindenfélét kóbor újságírók előtt. A hír — akár igaz, akár nem — jelzi: még a várossá előlépő Kunszentmiklóson is él a hallgatás törvénye. A sokkal kisebb, zártabb Apajpuszta pedig összeszorított szájjal figyel. A kívülről jött idegen a hallgatás konok falába ütközik. Az apajiak szemében nem dőlt el, merrefelé billen a mérleg nyelve. Változnak-e a helyi hatalmi viszonyok, vagy minden marad a régiben. * * * — Hogy én ástam volna el a hordókat? Annál lustább vagyok uram, hogy húsz köbmétert felássak. írja be az újságba, hogy ezt mondtam — tárja szét színpadias mozdulatokkal karját a műszaki igazgató. Halász Dezső ezen a napon nagyot alakít. Igaz, itt a Híradó forgatócsoportja is. Érvel, magyaráz, bírálja a logikátlan jogszabályokat, támadja a szerinte tehetetlen hatóságokat, miközben az újságírókat végigvezeti a vegyi üzemben, a hordóhegyek között. Ha nem csordogálnának hetek óta különböző helyekről az információk, ugyanúgy hatása alá kerülnék, mint az ügybe most belecsöppent kollégám. Halász jóbeszédű, magabiztos ember, szemrebbenés nélkül siklik át a számára kellemetlen témákon. Szívesen alakítja viszont az áldozat szerepét, azét a vezetőét, akit irigyei ki akarnak túrni az igazgatói székből. Koncepciós ügy ez őszerinte: — Az igazgatói funkció betöltése előz meg mindent. Gondolom, majd egyszer politikai kérdés is lesz ebből — mondja, kicsit később pedig sokat sejtetően emeli fel mutatóujját: — Jegyezze meg uram: a fejétől büdösödik a hal, de a farkánál kezdik pucolni. Nehogy felássák már ezt az országot, mert negyven év anyaga előjön . . . Előttem, beszélgetésünk óta nyilvánvaló, hogy Halász az ügy főszereplője. Bármennyire hangsúlyozza, hogy évente tucatszor ha megfordult itt, hisz az üzemnek volt felelős vezetője. Látszik, hogy most sem történhet semmi az ő tudta, engedélye nélkül. Halász Dezső géplakatos, illetve mint maga mondja, gépész végzettségével egyike volt a négy feltalálónak, akiknek a találmányára — az oldószer regenerálására — az üzem épült. Mire azonban a termelés igazán beindulhatott volna, kiderült, hogy a találmány kiiktatásával könnyebb az oldószert desztillálni. Leállították a berendezést, ám a szabadalmi díjak kifizetése nem állt le. Bartos szerint ez volt az ügy fő gerjesztője, Halász természetesen más véleményen van. Szerinte a találmánynak semmi köze a környezetszennyezéshez, mint ahogy személy szerint neki sem. Az egykori kerületvezető az évek során a gazdaság első emberévé küzdötte fel magát. Sokáig maradéktalanul bírta a felsőbbség bizalmát, a kapcsolatépítés nagymestere volt. Annak a vezetői stílusnak a képviselője, melynek csillaga — amint a tiszakécskei tanácselnök sorsa is bizonyítja — leáldozóban. Ám Halász most még magabiztos. Hogyan is mondta a Magyar Hírlap riporterének? — Uram, én negyven éve szolgálom a rendszert, harminc éve vagyok párttag, s elmondani is hosszú lenne, hogy mennyi kitüntetésem van. Én nem fogadok ügyvédet, mert ki az, aki feltételezi rólam ezek után, hogy a földbe ásatok kétszáznegyven hordót? A helyismeret, a sokféleképpen el- és lekötelezett főnökök és beosztottak, valamint a rengeteg — évek során összegyűlt — hivatalos dokumentum fedezékében dzsungelharcra szeretné kényszeríteni a hatóságok — és persze a sajtó — kíváncsiskodó embereit. Igazodjanak el, ha tudnak! Rendelkezésükre áll a több kilós aktaköteg is. Nyálazza át, akinek jut 72
