Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Lovas Dániel: Még él a hallgatás törvénye (Apajpuszta - Méregtemető a nemzeti park szomszédságában)
krónikus betegségről, nem folynak megalapozott vizsgálatok a kiváltó okok felderítésére. A körzeti orvos így jellemezte a helyzetet: — Határozottan állíthatom, hogy az utóbbi időben lényegesen szaporodott a légúti hurutos megbetegedések száma és a lefolyásuk is hosszabbodott. Húsz éve ritkaságszámba ment, hogy asztmás beteghez kelljen kimenni, most pedig rengeteg az éjszakai hívás fulladásos betegségek miatt. Emellett olyan óriási emelkedés tapasztalható az ismeretlen eredetű allergiás bőrbetegségekben, hogy kollégáimmal tanácstalanul állunk ... * * * A Bartos Sándor igazgatóval folytatott beszélgetés meggyőzött arról, hogy az apajpusz- tai ügy rendkívül összetett. Bartos láthatóan sikeres, a „felsőbb szervek” bizalmát élvező vezető. Az erkölcsi felelősség rá eső részét vállalja, a tényleges felelősség alól viszont dokumentumokkal tisztázza magát. A gazdaságról hiteles képet ad, mégis érzehető: nem tárja föl a nyilvánosságot képviselő riporter előtt a kártyáit. Tavaly miniszteri biztosként azért nevezték ki — másodállásban, fizetés nélkül — az apaji gazdaság élére, hogy rendet csináljon. Ha ő sem partner, akkor ugyan kicsoda? Apajpusztai anzix Alig ötven kilométernyi út Budapestről — Apajpuszta mégis mindentől távol van. Nem önálló település, Apaj község külterületi része. A következő döntési szint pedig az egykori járási székhely, Ráckeve. Fényes Elek 1851-ben így mutatta be geográfiai szótárában a települést: „Apaj, puszta, Pest vármegyében, Dömsöd szomszédságában. Kiterjedése 9000 hold, s jobbára szikes s vizenyős legelő és kaszállóból áll; szántóföldje igen kevés. Bírja a b. Podmaniczky család.” Az apaji emberek szemszögéből azóta annyit változott a helyzet, hogy az egykori földesurat mint munkaadót felváltotta az állami gazdaság. Az itt élők számára ez az egyetlen szóba jöhető munkahely. — Nehéz körülmények között gazdálkodó, kedvezőtlen adottságú állami nagyüzem. A szik az uralkodó 13 aranykorona alatti értékkel. Korábban csak állattenyésztéssel, növénytermesztéssel foglalkoztak itt, és a hetvenes években gyakran küzdött a vállalat pénzügyi nehézségekkel. Tulajdonképpen nem tudta fenntartani önmagát, — mutatja be az egykori igazgató, Bartos Sándor a gazdaságot. — Amikor odakerültem, egy eredménytelen gazdasági év után, szinte kilátástalan volt a helyzet. A kiutat különböző ipari vállalkozásokban találták meg. Ezek közé tartozott a vegyipari üzem is. — A Budalakk Vállalattal együttműködve létrehoztunk egy kis oldószer regeneráló üzemet. Az akkori kerületigazgatóm, Halász Dezső keresett meg 1981-ben, hogy volna egy ilyen lehetőség. Egy újítást kellene befogadni, ami alkalmas arra, hogy több frakcióra bontsák az oldószert. Hidegutas technológia volt, nekem úgy mint veszélyes üzem, nem is tűnt a szemembe — így Bartos. Az ö távozása után, 1983-tól belső viszály támadt az állami gazdaság vezetői között. Szinte évente változtak az igazgatók, az egyedüli biztos pontot a vállalati tanács jelentette, melynek elnöke megalakulásától Halász Dezső volt. (Amikor azután 1987-ben három pályázat is eredménytelenül zárult, nem sikerült igazgatót választani, a minisztérium ismét közvetlen állami irányítás alá helyezte a gazdaságot. Ideiglenesen Bartos Sándort bízták meg a vezetéssel, majd januártól dr. András László került — Kalocsáról — a gazdaság élére.) Halász volt egyébként kezdettől a titkára az évente megrendezett népünnepélynek, a Kiskunsági pásztor- és lovasnapoknak. Mindent ő intézett, s ö határozta meg azt is, kik kapják az első vagy második kategóriájú tiszteletjegyeket. A vendégeket — családtagjaikkal, baráti körükkel együtt — három napig a gazdaság etette, itatta. Kiváló kapcsolatépítési lehetőségnek bizonyult. Csak az időközben létrehozott idegenforgalmi ágazat vehette fel vele 71
