Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Zám Tibor: Két levél
egyik sem volna nagyobb, illetve szaporább, mint amikor ezt a levelet írom, kora tavaszi zsendülésben, boromat kortyolgatva. A Juhász-kritikákról, a kritikusokról, a „perújrafelvételről”: Úgy vélem, az a költő, aki sajátos, egyedi, eredeti módon érezteti monumentális jelenlétét, sem megtámadásra, sem megvédésre nem szorul, ám ha hirtelen kidőlne a sorból, az nemcsak a barátait, de az ellenségeit is megrendítené. Neked valószínűleg igazad van abban, hogy Juhászt az utókor fogja helyretenni. (Feltéve persze, ha lesz utókor.) A kritikusok zömét (ha engem olykor dicsérnek is) sakáloknak, hiénáknak, keselyűknek, dögevőknek tartom, ami különösen kitűnik akkor, ha egy ilyen nagy formátumú költőjelenségről van szó. E dögevő népség gyakorta aszerint tép holtba, elevenbe (Juhász esetében különösen), hogy a kritizáltat mennyire tartja, taksálja a HATALOM. Radnótit nem a téziseiért becsülöm (bár mond néhány megszívlelendő dolgot), hanem azért, mert a hatalom elkényeztetett gyermekével mer kötözködni. A „védelmezőit” pedig azért nem kedvelem, mert ha egy párt-vagy kormányszintű döntés Juhászt a három T harmadikába helyezné, nem hiszem, hogy volna pénz, amennyiért meg mernék védeni Radnóti ellenében. Konkrétan itt most csak Koczkásról egy mementót. Valamikor 1960—64 között egy debreceni irodalmi esten egy kérdésre adott válaszában felboncolta Juhászt, s diagnosztizálta, hogy költészete (sic!) „elrákosodott”. És most nekem okádhatnékom van Koczkástól, mert elfelejti a régi „téziseit”. Kigyógyítja a költőt a rákból, nyilván azért, mert Juhász védelmével és „újszerű” magyarázatával saját magának akar jó pontot szerezni. Ez az, amitől én undorodom. Végezetül: Sok cédulám maradt kipipálatlanul a hozzád írandó levélből. Ezekről alkalmasint máskor és szóban. Annyi azonban telik belőlem, hogy éjszakai álmatlanságom óráiban (prekoncepció nélkül) felkészüljek Juhász Ferencből. Szeretnék ez ügyben méltó ellenfeled vagy barátod lenni. Nagyon díjazom azt, hogy ha egy olyan ember, mint Te, akinek kevés az ideje, hosszú levelet ír egy olyan ügy védelmében, amelyet jónak tart. Ez manapság ritka. Érzésem szerint enélkül is több terhet cipelsz, mint amennyit kellene, szabadna... „Más levelem majd több lesz és vidám ...” Isten megáldjon! Barátod: Zám P. s. Várok türelemmel, mert tudom, hogy úgyis írsz, ha közölni valód lesz. (1984. március 7.) 64
