Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (II. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)

Azok a szüntelen megrázkódtatások és feszültségek, melyeket a világ átél, nagymértékben a XX. század második felében egyidejűleg jelentkező három, eddig ismeretlen történelmi tünetnek az eredményei. Ezek:

— a felfegyverzett ideológiák konfliktusa. Ezek a pusztító erejű ideológiák világuralomra törnek, s ebbe a harcba bevonják az egész emberiséget;

— több, mint száz új állam létrejötte. Ezek az államok a fejlődés filozófiájának, sőt, vallásának hívei, mely vallásnak már van saját misztikája, normarendszere, vannak saját papjai, de a várakozásoknak (méghozzá állandóan növekvő várakozásoknak) nem tud eleget tenni, mert a földön nincsenek meg ehhez az anyagi eszközök, a megfelelő politikai viszonyok, és nincs megfelelő gyártáskapacitás;

— a falusi lakosságnak az (a történelem során sohasem tapasztalt mértékű) városba vándorlása, melyet a jobb élet, a munkalehetőség, a társadalmi érvényesülés délibábja mozgat. A csalódás, mely ezeket az embereket éri, a folytonos és általános frusztrációk, feszültségek, lázadások forrásává válik.

A legújabb technikának (az elektronikának, komputereknek stb.) a világ életében, a történelem alakításában való részvétele már olyan nagymértékű (s ez a részvétel egyre nő), hogy minden, múlthoz kötődő analógiának, minden, a múltból származó tudománynak egyre korlátozottabb és kétségesebb lesz az értéke. Az elektronika új, minőségileg más korszakot nyit az emberiség történelmében. Ilyen értelemben egyre inkább elvág, elszakít, elválaszt minket múltunktól, eltűnőben lévő pontot csinál belőle.

A bizonytalanság és elveszettség érzése abból is fakad, hogy a szavakat megfosztották természetes, elsődeges jelentésüktől, hogy a nyelv megszűnt támasz, iránytű, az eligazodás eszköze lenni, hogy megtéveszt, ködösít.

Itt van például ez a meghatározás: kulturális forradalom. A kulturális forradalomnak haladást, felvirágzást, világosságot kellene jelentenie, s ehelyett pusztítást, uszítást, a hisztéria és sötétség győzelmét jelenti. Vagyis, ez a meghatározás helyeslés, elfogadás helyett elutasítást és félelmet kelt. A világ jövőjéért, az ember jövőbeli tudatának alakulásáért folyó harc tehát szó szerint egyre inkább a nyelv szférájában játszódik le. A nyelvi háborúk, a szóért folytatott háborúk az egész emberi történelemben jelen vannak. Szerepük a tömegkommunikációs eszközök megjelenésével és a tömeg-társadalmak létrejöttével óriásira nőtt. A propaganda minden modern hatalom egyik legfőbb eszközévé vált. Valaki a propaganda meghatározására az agresszió szót használta. Annyiban találó ez a meghatározás, hogy a propaganda lényege az állandó hódítás és támadás (az emberi tudat ellen).

Az autoritativ rendszerek alapvető célja az idő megállítása (az idő múlása ugyanis változásokat hoz).

Ha sok igazság közül csak egyet választasz ki, s ezt az egyet követed vakon, az igazság átalakul hazugsággá, te pedig fanatikussá válsz.

A fanatizmus több energiát szabadít föl az emberben, mint a szelídség és a jóság. A fanatikus ember ezért tudja könnyebben másokra erőltetni akaratát, ezért tudja könnyebben kiterjeszteni rájuk a hatalmát.

57