Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (II. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)
Minél jobban emelkedett a ranglétrán, minél magasabbra jutott, annál jobban nőtt benne az idegenség, a hidegség, a gonoszság. Amikor aztán elvesztette hivatali székét, újra hozzáférhető s a maga módján elviselhető ember lett. Milyen a kapcsolat a kultúra szintje és a konfliktusok kompromisszumos megoldása között? — Minél magasabb ez a szint, annál több esély van a kompromisz- szumra. A tömegtájékoztatási eszközöknek, még ha nem hiszünk is nekik, ha úgy tartjuk is, hogy hazudnak, óriási hatásuk van az emberre, mert meghatározzák számára a témákat, s ezzel az ember gondolkodási terét azokra az információkra és véleményekre korlátozzák, melyeket a tájékoztatók maguk választanak ki, határoznak meg. Bizonyos idő után, anélkül, hogy észrevennénk, arra gondolunk, amit a tájékoztatók szántak nekünk (ez legtöbbször egy sor jelentéktelen, ám célzatosan felnagyított vagy hamisan bemutatott dolog). Éppen ezért az, aki úgy véli, hogy gondolatai függetlenek, mert kritikusan ítéli meg a tömegtájékoztatási eszközök által közölt gondolatokat — nagyon téved. A független gondolkodás az egyéni gondolkodás művészete, olyan tevékenység, melynek során saját megfigyeléseinkből és tapasztalatainkból vonunk le önálló következtetéseket, s elkerüljük azt, amit a tömegtájékoztatás igyekszik ránk erőltetni. A rendszereket a következőképpen is meg lehet különböztetni: — vannak rendszerek, melyekben az előbbrejutás alapja a valóságos képesség; — vannak olyanok, melyekben az előbbrejutás alapja a lojalitás. Az első csoportba tartozó rendszerek dinamikusak, a másodikba tartozók statikusak. A dinamikának állandóan áramló energiára van szüksége, s ezt az energiát a dinamikus társadalom meg is követeli az emberektől. A statikus rendszerekben más a cél — a belső egyensúly fenntartása, a struktúra konzerválása, a változatlanság megőrzése. A vállalkozó, önállóan gondolkodó egyén helyett itt a létező rend hűséges és éber őrére van szükség. Gyakran az arcot igazítják a sapkához — vagyis az arckifejezést, az arcvonásokat, a tekintetet a viselt sapka — rendőr- vagy katonasapka — jellegéhez. Idővel az ilyen sapka megváltoztatja viselője arcát, s a maga követelményeihez alakítja. Ember és ember közti viszonyban a vétek nagyságát aszerint is meg lehet határozni, hogy milyen mértékben éli azt át a szenvedő fél. (Folytatása az augusztusi számban) Fordította: Szenyán Erzsébet 58
