Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (II. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)

Az ember, ha leküzdhetetlen akadályba ütközik, önmagát kezdi pusztítani. Olyan borzasztó feszültségben él, mely összeroppanáshoz, depresszióhoz vezet, az alkoholizmus, a narkománia forrásává válik.

Rugalmas, kompromisszumokra hajló ember. Nálunk az ilyet nem szeretik. Azt mondják róla, kétértelmű. Nálunk egyértelműnek kell lenni. Fehérnek vagy feketének. Vagy itt kell állni, vagy ott. Vagy velünk, vagy velük. Nyíltan, határozottan, ingadozás nélkül. Idegesek leszünk, ha valaki nem illik bele ebbe a kontrasztos képbe. Mindez abból származik, hogy nálunk nincs hagyománya a liberalizmusnak, az árnyalatokban gazdag demokratikus gondolkodásnak. Van viszont hagyománya a harcnak, a szélsőséges helyzeteknek, a végletes gesztusoknak.

A demokráciából a totális diktatúrába való visszatérés mindig civilizációs visz- szafejlődést jelent.

Z., akit a sors kemény megpróbáltatásoknak tett ki, ezt tanácsolja nekem: Minden napodat ezzel fejezd be — „ilyen jó napom, mint a mai, már nem lesz több!”

Az, hogy az emberi gondolkodást oly könnyű manipulálni, az ember természetéből fakad. Az ember ugyanis inkább befogadó, mintsem kutató lény, könnyen beéri (lustaságból, passzivitásból, képzelethiányból) az első, véletlenszerű információval, véleménnyel, s minél színesebb, leegyszerűsítettebb, ostobább ez, annál jobb. Az ostoba gondolatban van valami a meséből (és gyakran a giccsből is), ezért hat könnyen a köznapi képzeletre.

Vannak emberek, akik az igazságot önmagában való legfőbb értéknek tekintik, s nem töprengenek azon, hogy eléggé látványos-e ahhoz, hogy megnyerje magának az „utca emberét”, aki jobban szereti az emocionális átélést, mintsem a racionális elmélyülést. Az igazság lehet annyira nyilvánvaló, hogy nem is kelt érdeklődést, de lehet egyszerűen unalmas is. Ezzel szemben a jól szervírozott ostobaságban gyakran van valamiféle fantasztikum, valamiféle figyelemfelkeltő, ingerlő deformáció, varázslat, mese.

Az emberek egy része úgy gondolja, hogy kitágítja privát szabadságának szféráját, ha leszűkíti nyilvános tevékenységének (vagy egyszerűen jelenlétének) szféráját. Igyekszenek hát összehúzódni, elszegényedni, porszemmé válni. Ezek az emberek arra számítanak, hogy ebben az esetben a hatalom nem fog érdeklődni irántuk, mivel a hatalom számára csak az létezik, aki látható, vagy az, akitől van mit elvenni.

Gyakran követünk misztikusokat, mert úgy hisszük, hogy ők tudják, merre tartanak. Pedig ők is tévelyegnek. Éppen csak misztikus, homályos, titokzatos módon teszik, s mi ezt oly vonzónak találjuk.

Amikor valamilyen szerencsétlenség, tragédia, nagy baj szakad ránk, a természet, annak színei, változásai mintegy eltűnnek szemünk elől. Ilyen pillanatokban egész figyelmünket az ember és annak drámája tölti ki. Magunkkal vagyunk elfoglalva, ezért nem vesszük észre a fákat, nem vesszük észre az eget. Milyen volt

55