Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (II. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)
ma feleljen meg, adja jelét megbízhatóságának, lojalitásának, szorgalmának. Ily módon az egyén mindenre kötelezi magát, a rendszer semmire sem. Az alacsony fejlettségi szinten álló társadalomban az általános tétlenség válik jellemzővé. A túlélés módja itt nem a természettel folytatott harc, a növekvő termelés, az állandó, megfeszített munka, hanem ellenkezőleg: a minimális energiabefektetés, a mozdulatlanság állapotára való állandó törekvés. Az a filozófia, mely az ilyen viselkedést, az ilyen létet kíséri — a fatalizmus. Az ember nem a természet urának, hanem rabjának érzi magát, aki alázattal fogadja a környező világból érkező parancsokat, impulzusokat. Az elkerülhetetlen sors néma szolgája lesz. A sors az ő szemében mindenható istenség, tabu. Aki szembehelyezkedik ezzel a sorssal, szentségtörést követ el és pokolra kárhoztatja magát. Nincs rosszabb társulás, mint a fegyver, az ostobaság és a félelem összekapcsolódása. Ilyen esetben a legrosszabbra lehet számítani. Vigyázzatok, mert fegyverük van, kiutat viszont nem látnak! Csak a hatalom elleni fellépést tartják igazi, megbocsáthatatlan bűnténynek. Az összes többi visszaélést lehet, de nem muszáj bűnténynek minősíteni. Mi a mi menekvésünk? Olyan dolgok elérésére törekedni, melyek elérhetetlenek. Az ember dezorientáltsága, tévelygése abból is fakad, hogy időértelmezése zavaros, hogy az idő értelmét nehezen tudja megragadni. Az egész múlt homályos; hol elismerik, hol visszavonják, hol jóváhagyják, hol elítélik, ezért aztán az ember nem lát benne tartós támaszt, útmutatást, határozott inspirációt. A jelenből is hiányzik a bizonyosság, a késztetés szelleme; gyakran csak vendégnek, sőt, áldozatnak érezzük magunkat benne, nem pedig alkotónak és irányítónak. És a jövő? Sokkal inkább emlékeztet csapdára és veremre, mintsem kristálypalotára, melyben a személyzet mindjárt lámpát gyújt és lakomához kezd teríteni. A terror nem alkot, a terror meddő. A terrorral mint témával foglalkozni, meddő tevékenység. A terror mechanizmusa a növekvő, rosszindulatúvá váló rák mechanizmusa. Szörnyű, monoton, rémisztő és üres világ, szürke föld, kiégett emberek, nyüszítés, kiáltozás, hallgatásba fulladt óriási területek, szünet nélkül tartó börtönséta, a tompultság és fájdalom véget nem érő körei — ez a terror. A „nép fia” (mondják így is: az egyszerű ember) az életet olyannak fogja föl, amilyen, vagyis sorsszerűén, megadóan. A történelem szeszélyeihez ugyanúgy viszonyul, mint a természet szeszélyeihez (aszályhoz, árvízhez stb.): ezek az ő szemében a sors természetes változásai, melyekhez neki igazodnia kell. Ezért lázad az ilyen ember ritkán. A lázadó erő forrása ugyanis nem a szegénység okozta keserűség (mely inkább elfojtja, mintsem éleszti a tiltakozás energiáját), hanem az a független és eleven erő, mely biztos saját igazában. A boldogtalanság önmagát szaporító növény. Ha egy ember boldogtalan, boldogtalanná teszi azokat is, akik körülveszik; mérgezi, boldogtalanságba taszítja őket. 54
