Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (II. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)
dik azért, mert az, akinek az igényei szegényesek, nem is tudja, hogy vannak olyan dolgok, melyeket követelhetne, melyekért küzdhetne, harcolhatna. Nálunk minden szöveget úgy olvasnak az emberek, hogy allúziót keresnek benne; minden helyzetleírást, legyen az időben és térben bármily távoli, azonnal, szinte öntudatlanul a lengyel helyzetre alkalmaznak. így aztán nálunk minden szöveg mintegy kettős szöveg: a nyomtatott sorok közt keressük a láthatatlan tintával írt üzenetet, s a tetejében ezt a titkos üzenetet tartjuk fontosabbnak, s főként — egyedül igaznak. Származik ez nemcsak abból, hogy nehéz nyíltan, az igazság nyelvén beszélni, hanem abból is, hogy országunk a lehető legkülönfélébb tapasztalatokat szerezte, s hogy változatlanul mindenféle próbák tucatjainak van kitéve, s ezért már mindenkiben kialakult az a reflex, hogy minden, „nem saját” történetről a sajátunkra asszociál. A barbárság fokozatai: először azokat pusztítják el, akik értékeket hoznak létre. Aztán elpusztítják azokat is, akik tudják, hogy mi az érték, s tudják azt is, hogy akiket előttük pusztítottak el, éppen azok hozták létre az értékeket. A valódi barbárság akkor kezdődik, amikor már senki sem tudja megítélni, hogy az, amit csinál, barbárság. Amikor olyan kérdések merülnek fel, amelyekre nincs válasz, akkor következett be a krízis. Egy svájcival beszélgetek, s hirtelen elfog a kísértés, hogy ezt mondjam neki: — Kedves barátom, mit tudsz te az életről! Úgy élsz, mint egy lord, mindened megvan, senkitől sem félsz. ... Ilyen pillanatokban egyfelől irigyeljük a svájcit, másfelől azonban ezt az irigységet furcsa elégedettség ellensúlyozza bennünk — az, hogy mi, s nem ő, fedeztük föl az élet igazságát, mi ízleltük meg keserű lényegét, mi merültünk alá tragikus titkaiba. Az ilyen filozófia abból indul ki, hogy az élet maga a pokol, s az olyan dolgok, mint nyugalom, jólét, elégedettség eredendően ritkák, véletlenszerűek és átmenetiek, s csak az tudja, mi az igazi élet, aki szenved, aki veszít, akit sérelmek érnek, aki egyik vereséget a másik után viseli el. Meghalt. Szörnyeteg volt, maga volt az aljasság. De most a földben fekszik, s mindent megbocsátunk neki. Nem vált ki belőlünk semmiféle erősebb érzelmet — sem félelmet, sem gyűlöletet, sem megvetést. Igen! Valóban, őszintén, igazán, megengedjük, hogy nyugodjék örök békében, ámen. Lelkesedtem költészetéért. Aztán megtudtam az illetőről, hogy nagy disznóságot követett el. S akkor az a költészet kihunyt. Elment tőle a kedvem. Nem tudtam szétválasztani az irodalmat és az életet. Itt minden egy bizonyos aszimmetrikus megfelelési elven nyugszik, nevezetesen: a rendszer azt mondja, hogy ígéretei később valósulnak meg (általános boldogságot ígér, de csak a jövőben), ezzel szemben az egyéntől megköveteli, hogy már S3
