Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Pályi András: Jönnek a filmesek (ikernovella)
múlta a mutogatós bácsikát a parkban, izgatottan lapozgatta a trafikosember pornográf kártyáit, s feltűnő érdeklődést mutatott a farmernadrágos fiúk ágyékánál dudorodó csomag iránt. Tizenhárom esztendősen egy méhdöngéses nyári délutánon egyedül maradt a lakásban, ahol merő véletlenségből még az ajtót is rázárták, így hát a családi Ladához tartozó vontatókötelet kellett leeresztenie az első emeleti erkélyről, hogy akkori lovagja felkapaszkodjon rajta; a romantikus siker annyira elbűvölte, hogy a fiúval tovább játszották a maguk Rómeó és Júliáját, s akkor veszítette el szüzességét. Ez az első fiú egy kis tökű behemót volt, de felettébb gyengéden bánt vele, mégis jobban ízlett neki az a bajszos, cingár, hosszú ujjú, aki utána következett. A szülei hegedülni taníttatták, s eleinte különös fogékonyságot mutatott e nem könnyű hangszer iránt, olyannyira, hogy a tanár már-már a Zeneakadémiával hitegette, ám a szerelmi ügyletek elvonták a figyelmét, és sose lett profi hegedűs. Akkoriban egyetlen vágya volt, hogy profi szerető legyen, s pár év alatt talán az is lett, anélkül, hogy egészséges, pirospozsgás arcáról eltűnt volna a szűziesség látszata. Naponta tíz-tizenkét órát aludt, ez volt a fő titka. És sikeresen leérettségizett. Egy lobogó hajú színész perverz játékokra tanította, egy őszes halántékú, fiatal orvos a fogamzásgátlás rejtelmeire, egy kopasz irodalmár szonetteket írt hozzá, egy madárfejű rendező csinált vele egy meztelenkedős snittet az új filmjében, egy félvér mexikói, akinek Dortmund- ban volt régiségkereskedése, elhalmozta csodaszép nyugati cuccokkal és zsebpénzzel, egy csóró gitáros fiú rávette, hogy lépjen fel a „Ki mit tud?”-ban. így lett belőle sztár. Ez az egész a mából nézve olyan, akár egy regény. Távoli, bizarr, kalandos történet. A ledér táncdalénekesnőből tigrisanya lett, aki még erre a néhány órára is, amíg kettesben egy budai kisvendéglőben az ügyvéd ötvenedik születésnapját ünnepük, csak kínkeservvel bízta kicsinyeit Melindára, a nagylányra. Melindát még egy másik férfitól szülte, jóval azelőtt, hogy dr. Ernoch Dezsőhöz feleségül ment. Am túl a meghitt vacsorán és két vagy három jó pohár francia pezsgő után, Ilonka mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy miközben a vendéglői asztalkákon lobogó hangulatgyertyák lángjába bámul, ne idézze fel, csipetnyi kacér nosztalgiával, ifjúkori dévajságait. Jól ismeri már dr. Ernoch Dezső jámbor, diószín szemének ilyen alkalmakkor törvényszerűen bekövetkező változásait, előbb az elbizonytalanodás és riadtság vöröses-rozsdás hullámai borzolják az imént még háborítatlan szemtükör felületét, majd a kétségbeesett féltékenység négerbarnája lesz az uralkodó, amely azonban sejteni engedi, hogy a tiszta, fekete gyűlölet is ott lapul mögötte, mint késelő legény a bokorban. De neki meggyőződése, hogy nincs elemibb és mélyebb kielégülést nyújtó női hivatás, mint a felkorbácsolt férfiféltékenység hevét a legkritikusabb ponton átfordítani abba a másfajta szenvedélybe, amelyben gátlástalanul érvényesülhet a hím birtoklásvá- gya, épp féktelenségével emelve a nőt a gyönyör szférájába. E szerelmi játszmához magától értetődően a legjobb helyszín a hálószoba, ama kései órán, amikor a gyerekek már mind elcsendesedtek; a vendéglői környezet egy ponton túl csak feszélyez és újabb gátlásokat szül, amiből az ártatlan évődésbe mérges, robbanékony gázok szivárognak. Csakhogy Ila nem lenne az, aki, ha az efféle félelmek visszatartanák. Eszébe jut egy digókinézetű s csakugyan olasz zenész; sok éve, egy némiképp hasonló helyzetben, amikor ő még tapasztalatlanul egyetlen apró lépést elrontott a kacér partiban, az az olasz kinn az utcán, néhány lépésnyire a Hilton kijáratától kékre-zöldre verte. E sötét digó szeme tüze leskelődik az ügyvéd vad 19
