Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - In memoriam Weöres Sándor - Szekér Endre: Levél Weöres Sándornak

Levél Weöres Sándornak

A hallgatás felhőkön túli tornyába

Végtelenség, Csend utca

M

JL T .JL egkaptam leveled, melyben értesítettél Amy néni révén, hogy hazatértei. Azt kérted, hogy engedjünk el Isten nevében. Szomorú levél volt. Vitatkozni, változtatni nem lehetett. Barátaiddal, közeli és távoli ismerőseiddel, olvasóiddal együtt ott voltunk a Farkasréti temetőben. Tudjuk, hogy velünk voltál, hallgattad a búcsúszavakat. Egyetért- hettél Esterházy Péter és Határ Győző beszédével, hisz az igaz költő angyalszárnyain ott lehettél. Igaza volt Határ Győzőnek: költő-zseniként is hihetetlen szerénységgel éltél ezen a Földön. Tudtad, hogy az Idő nem zár be, „ős-kezdet óta” itt éltél, álmot láttál az ősvilágról, verssel kopogtattál Tolsztojhoz és Goethéhez. S tudjuk, hogy ez az év sem állít meg: lépsz tovább, vár a Mindenség, átlépsz a versedben megrajzolt „földi-égi határon”. Ezért írok Neked a messzi Végtelenbe, a Csend utcába, hogy „postát” kapj „messziről.”

„Csodálatos vidéken élek, / hol a felhők közt lepke szánt / s az idetévedt kósza lélek / hintója égő elefánt”, — írtad a Posta messziről című versedben. Arrafelé sok a fény, közel a hold. Le is rajzoltad egy versed fölé, és varázsos ötlettel egyszótagú és mély magánhangzóid szavakkal így írtál róla: „Hold. / Holt bolt. / Volt kort hord. / Zord folt. / Hold.” Ott tudsz mindent, mint korábban itt is: „A napsugár megakadt a sziklafalon.” S eltűnődsz azon, hogy a kezedben lévő sötétség sarkát letörve átjutsz-e egy „másik teremtésbe, mely talán nincsen; de mi van, ha van?” Régen is tudtad, hogy „a csillagokban” aludtál. Ott, ahol a „nagy kérdőjelet” vetted észre. A Nirvána soraiban pedig a másvilágon lévő azonosságról szóltál. Máshol az „állandóságon” gondolkoztál, s úgy érezted: „Valaha itt jártam, / haza nem találtam, / mozdulatlan sugarak közt / örökre megálltam.”

Hazatértedkor biztosan találkoztál régi barátaiddal a Csend utcában. így Eliottal is, akinek a Merülő Saturnust írtad: „Nekem már mindegy: pásztorbotom eltört, / könnyű szalmán heverni, évezredek / fáradalmát kipihenni.” Nézz be az alkony atban Kassák Lajoshoz, közel lesz a „vigasztalan örökkévalóságról” valló Füst Milán, a „hegy hatalmas levegőjét,, árasztó Fülep Lajos, akinek A hallgatás tornya című versköteted ajánlottad. Ellátogathatsz Kodály Zoltánhoz, kivel együtt vallottatok az Öregekben: „Oly árvák ők mind, az öregek.” Ott lesz a fenti végtelenben a balatoni határtalan messziséget festő Egry József. Találkozol majd Juhász Gyulával, akitől régóta tudod, hogy „a sebzett élet halni nem tudása / a halál halhatatlan oldozása.” Elmondhatod barátaidnak a Hála-áldozat című versed első versszakát: „Szememnek Ady nyitott űj mezőt, / Babits tanított ízére a dalnak, / és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak / ezt-ezt kívánó kordivat előtt.” De az egyéniségkultusz idején inkább az „egyén-fölöttire” vágytál, érezve, hogy le kell vetned „nagy- költőségét”, otthon kell hagynod „ormótlan sárcipőjét”, s így szolgálhatsz a géniusznak.

Üzennek Neked régi barátaid, rokonaid, olvasóid. „Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket”, írtad az Ars poeticában. Igen, ilyen forró üzeneteket kell továbbítanom Neked. A régi pécsiek üdvözölnek, ahol „fenn az idő tűhegyén / kirakó-játék a Tettye.” Nem találkoztam mostanában Káldi Jánossal Szombathelyen, kinek a Rábaparti elégia című verskötetének soraiból kollázst állítottál össze. Kiss Tamás bácsi jól érzi magát, akinek hetvenedik születésnapjára írtad Debrecenbe: „Nem egy helyen, csak egy időben / fek10