Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - In memoriam Weöres Sándor - Nagy Gáspár: Lámpásaival vonul az éjben - Rónay László: A végtelen kupolája alatt (Weöres Sándor költészetéről)
Nagy Gáspár Lámpásaival vonul az éjben „A születés sivatagában a forrásvíz a halottaké.” Vonul lámpásaival vonul az éjben éjszakai köd üli meg a rétet vonul a szókaraván szent egykedvűségben telt hangtömlökben bíborló harmat Istenem te is így akartad--------vonul süppedő zsombékon nádzizegésben örökké örökkön alva és ébren vonul a szél-SZÓ-fü hullámzó tengerében és ártatlan árnya súlyosítja e földet száll már hazáig földre lezökken hangot nem adón néma beszédben csillag kapujában tétován toporgón beCSÖNGEt ) WS ( kiCSÖNGEt (1989) Rónay László A végtelen kupolája alatt — Weöres Sándor költészetéről — A huszadik század a költészetnek szinte megszámlálhatatlan változatát teremtette meg. Voltak s vannak, akik makacsul ragaszkodnak a hagyományhoz, s feladatuknak érzik, hogy műfajukat az értelmezés eszközévé tegyék, mások a teljes tagadást érzik a világ eseményeivel adekvátnak, ismét mások már a líra eszközeinek érvényességében is kétkednek, s folytathatnánk ezt a csodálatos sort, amelyben az éntudat büszke hirdetői épp oly kiemelkedő helyet kapnának, mint a lemondás és az aszkézis bús szerényei. Weöres Sándor azonban valahogy mégsem illett ebbe a sorba, soha nem volt tipikus költő. Nála a líra folyvást tagadta saját törvényszerűségeit, érintkezett más tudományágakig i
