Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Haza és nemzeti önismeret - Lakitelek 1979-1989 (A fiatal írók találkozójának tizedik évfordulójára) - Zelei Miklós: Az első klasszikus

junk ma is. Holott sose volt apa. Téveteg, pazarló vénember. Rekvirált palástban országló Kalibán.

Mire — viszonyaink züllésének következtében is — hozzájutottunk egy kis szabadsághoz, addigra alig élhetünk vele. Egyik legalapvetőbb emberi jogunkat, a korlátlan utazás jogát, például már mint útilaput kaptuk meg. A rádió reggelente a külföldi munkavállalás lehetőségeiről beszél egy olyan ország polgárainak, akiket egy emberöltővel ezelőtt gumibottal vertek el a nyelvkönyvek mellől. Cserébe még csak Puskin, Tolsztoj, Szolzsenyicin nyelvén se tudták megtanítani őket.

Fél évszázaddal ezelőtt Habsburg Albrecht főherceg akarta kivándoroltatási mozgalommal megoldani a magyarság gondjait. Az 1938-as tervek szerint argentin kivándoroltatási iroda nyílt volna Budapesten és Bécsben, hogy fogadja a térség mélyéből érkező, munkaerővel megrakott csilléket. Ma a levitézlett politikusok nagykövetként vándorolnak külföldre, tönkretett népük pedig kigyűrűzik lágertölteléknek, segédmunkásnak.

Még egy önámításra nincs lehetőségünk. Ezekkel a szavakkal fejeztem be tíz évvel ezelőtt, az első lakiteleki tanácskozás után a Forrásban írt dolgozatomat. Hogy igazam volt, az abból is látszik, ami most körülöttünk van. Csak közben eltelt az életem, az életünk kétharmad része. De végre nullán vagy majdnem nullán vagyunk. Még néhány méter és odaérünk, ahonnan már elindulhatunk.

„Légy fegyelmezett!” — írta 1933-ban József Attila. Ha tudta volna, hogy utána egy fél életen át fegyelmeznek majd bennünket e két szóval, talán nem írja le őket. „Légy fegyelmezett!” — hallhattuk, ha le akartak szerelni bennünket. „Légy fegyelmezett!” — mondták, akik képtelenek voltak egy kis fegyelmezett önkorlátozásra.

Hosszú ideig fegyelmezetten nem vettük észre, hogy József Attila szavaival — ahogy minden mással is — visszaélnek. „Légy fegyelmezett!” Azt jelentették ezek a szavak, tűrd el a csonkolást. Sőt, ha fegyelmezetten ráállsz az öncsonkításra, biztos célba érsz. Ahogy a népmesében a griffháton utazó Fehérlófia. A griff hátrafordult, Fehérlófia levágta, szájába tette a kezét, aztán a lábát.

A mi griffmadarunk szája helyén pöcegödör van. Abba dobáltuk be kezünket, lábunkat, s most a földön fekszik egy nép, nem mozdul „se té, se tova”.

Naponként a fejünkre olvasták A Dunánál befejező sorait is: „s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.” Mindig akkor hallottuk ezt, amikor a politika közös dolgaink ügyében nem mert csinálni semmit. Emlékezzünk csak vissza, mi lett volna a közös dolgok rendezésének módja?! Ez nagyon kényes terület elvtársak, csak hideg fejjel, megfontoltan szabad cselekedni. De akármit csinálunk, annak a Romániában élő magyarok isszák meg a levét. Legcélszerűbb tehát, ha hideg fejjel nem csinálunk semmit. Aczél György gyakran érvelt így. Ma pedig fürge kezekkel menekülttáborokat építünk az erdélyieknek,.miközben a többi szomszédos szocialista országból is vannak már politikai emigránsok Magyarországon.

Problémasikkasztó a szóhasználat. Hivatalos nyelvünk nem feltárja, hanem elfedi a bajt, ami most, amikor végre beszélünk róla, már majdnem elháríthatatlan. Nem sorolom a tételeket. Tévé, rádió, újság ontja a rémületes értesüléseket. De nem tudunk arról, hogy mi lett azokkal, akiknek mindezt köszönhetjük. Illetve hogyne tudnánk. Soha ennyi korengedményes nyugdíjas városon és falun. A politikai bűnösök luxus nyugállományt élveznek, a terheket pedig azok viselik, akiket mindig kizártak a döntésekből.

Tizenhat milliárd dollár adósságunkból legalább két és fél milliárd dollár az, amit Magyarország úgy osztogatott el a harmadik világban, hogy aligha fogjuk viszontlátni. Ki adta oda? Hol a csekk és kinek az aláírása van rajta? Mikor volt a társadalmi vita, amelyen ezt jóváhagytuk?

Vén huncutok és gonosz ostobák ... De kik ők, név szerint, hogy legalább ne békével menjenek.

És lám csak, a régieket még nem is tisztáztuk, máris itt az új hazugság. A kibontakozás programja csak néhány évet vall be abból, amennyi alatt tényleg talpra állhatunk. Ki fog kétévenként szétterülni a tévé képernyőjén azzal a pár szóval, hogy még újabb két év? ...

64