Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Haza és nemzeti önismeret - Lakitelek 1979-1989 (A fiatal írók találkozójának tizedik évfordulójára) - Kovács István: Ami majd megtörténhetett
a tojótyúkokat is. így nem csak gazdasági nehézségeinken leszünk úrrá, túl ezen jelentős haszonra is szert teszünk, zárszámadás után lesz mit elosztani. így is cselekedtek. Kiszedték még a keltetőből is a tojásokat, s eladták a naposcsibékkel és a tojótyúkokkal együtt. És — nem lévén immár baromfifarm — más foglalkozás után néztek... Mondom, igaz mese. És bármennyire hihetetlen, még ez a mese is igaz: Azt mondja a termelőszövetkezet közgyűlésén a főgazdász: — Az idén nem vetünk. Ami esetleg kel magától az ugaron, annyi lesz a termés, de „a jelenlegi gazdasági helyzetünkben” minden szem gabonára szükségünk van, minden szemre, melyet a vetőgépek a földbe szórnának, minden csepp benzinre, olajra, amit a szántással-vetéssel elhasználnának a motorok... Visszagondolva a lakiteleki felszólalásomra — az USA-ból (közölték pár hét múlva egy magyar nyelvű lapban ) hamarább kaptam rá visszhangot, mint a jelenlévőktől. Lehetséges, nem voltam elég direkt, de a lakiteleki hallgatóság nem adta jelét, hogy ráérzett volna: az ő bőrükről van szó, a nemzedék sorsáról. Hazai politikánk a „magyar csodát” úgy vitte végbe a hatvanas években, hogy megvámolta a nyolcvanas éveket, s azóta jönnek számolatlanul a bajok, amióta megrabolt jövőnket megértük. Pályakezdők, családalapító fiatalok a saját érzékeny bőrükön tapasztalhatják: az elvénülő társadalom végképp nem ifjúságpárti. Ha a jelenlévők jórészt értetlenül hallgatták a felszólalást, ugyan milyen közéleti visszhangot várhattam volna abból a háttérből, ahol egyre-másra akadozik a szellemi vérkeringés, ahol a kontraszelekció, a protekcionizmus mérgez, a monopóliumok a vérereket elkötözik, az értékrendek eltorzulnak. Ezek a körülmények határozták meg a találkozón képviselt nemzedék sorsát is. A voluntarista kultúrpolitika manipulált értékrendjébe tagozódtak be, folyamatos értékzavarok közepébe. Nagy tehetségeknek, erős egyéniségeknek mindez különösebben nem árthat. Az ellenálló közeg talán még használ is: nagyobb erőfeszítésekre készteti őket. Kovács István AMI MAJD MEGTÖRTÉNHETETT r an annak előnye, hogy alaposan megkéstem a válaszadással. Ami december elején még elképzelhetetlen volt, az február elejére valóság lett. Mármint az, ahogy a közelmúlt történelmi eseményeiről, köztük 1956-ról beszélünk. Nem csupán az, hogy másként nevezzük a magyar nép önmagára találásának elementáris megmozdulását, a sztálinizmussal való radikális leszámolást, hanem az, hogy gondolkodunk róla — árnyaltan, tényekre, igazságokra szomjasan. Tíz évvel ezelőtt is gondolkodni, gondolatokat cserélni jöttünk össze Lakiteleken, de a nemzetről inkább csak az érzelmek szintjén alakítottunk ki magunknak ilyen-olyan fogalmat. 56 kérdését alig-alig mertük érinteni. Pedig népünk lelki, tudati konszolidációja közelmúltunk e gyámkövének megtisztítása nélkül elképzelhetetlen. Ma egyszerre akarunk egy lelkileg, tudatilag felszabadult nemzet lenni, s megmaradni Európa részének. 1979-ben nem hittem volna, hogy a nyolcvanas években eszmélkedő ifjúság erről ilyen felelősségteljesen és felszabadultan tud gondolkodni. S ennek mintha természetes velejárója lenne az, hogy ily egészséges ösztönnel fordul 1956 felé. Tanulságai okán is. Ma a józanság hősiességére van szükségünk. 1956 őszén Gomulka a józanságával lett hős, de 1968-as és 1970-es elvakultsága által népe egyik legmegvetettebb politikusa lett. Kérdés, hogy a tudati tápászkodásnak ezekben a hónapjaiban mennyire tudunk toleránsak lenni. Még az anyagi, pozicionális érdeküktől vagy meggyőződésüktől vezéreltetve 61
