Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium I. (regényrészlet)
jól. Amikor egy paraszt öt dollárért elárul egy egész osztagot, azt az osztagot, mely az ő földjéért, az ő életéért harcol. A nyomor demoralizál. Ha a társadalom egyharmada nyomorban él, akkor az egész társadalom demoralizált. A nyomor terméke a félelem és kategorikus parancs, a lázas törekvés, hogy a nyomorból bármi áron kiszakadjon, aki benne él. Elkeríteni magunkat egy jó autó szélvédőjével, egy villát körülvevő vastag fallal, egy magas bankszámlával. A nyomor lealacsonyít, elrettent. Fellazítja a tudatot és rövidíti a távlatokat. Az ember csak arra gondol, mit fog enni ma, egy óra múlva, egy perc múlva. A nyomor aszociális és antiszolidáris. A nyomorgókból álló tömeg sosem lesz szolidáris. Elég ebbe a tömegbe egy karéj kenyeret hajítani — elkezdődik a marakodás! A nyomor képei nem érdeklik az embereket, nem keltenek bennük kíváncsiságot. Az emberek önkéntelenül elhúzódnak a nyomor lelőhelyétől. A nyomorban van valami szégyenletes, valami megalázó, valamiféle vereséghelyzet, balszerencsés jel. Egy sor ideológiai konfliktus abból származik, hogy az ideológia, miközben földrajzi helyzetét változtatja, más kultúrával színeződik, néha még eredeti értelme is megváltozik. Minden kultúrkör más-más árnyalatot ad ugyanannak az ideológiának, valamit elvesz belőle, valamit hozzátesz; az eszme vándorlása aktív folyamat, s az ilyen vándorút után az eszme megdöbbentően más, az eredetitől eltérő alakban jelentkezhet. Az ideológia minden térbeli mozgása — egyik országból a másikba, egyik kontinensről a másikra, egyik kultúrkörből a másikba — magában hordozza a schisma potenciális veszélyét. Potenciális, sőt, talán elkerülhetetlen veszélyét. Példa erre a kereszténység, mely Kelet felé haladva schismákra bomlik, melyekkel a Centrum veszi föl a harcot. A másik példa az iszlám, mely a világon való elterjedésének arányában bomlik schismákra. A Centrum a schismák ellen azt az érvet veti be, hogy a schisma gyöngíti az ideológiát, ellensége annak. Ezzel szemben a kereszténység és az iszlám története egészen mást bizonyít. A schisma, azzal, hogy az ideológiát adott területhez kapcsolja, hogy nemzeti jelleget kölcsönöz neki, egyúttal erősíti is, bár ugyanakkor (és ez igaz) gyengíti a Centrumot. Vagyis — meritórikusan erősít, szervezetileg viszont gyengít. Az itteni politika által alkalmazott demagógia-változatok: a konzervatív jobboldal — ezek azt hangoztatják, hogy nehéz a helyzet, de mindenki számára nehéz, ezért a javulás felé vezető kiút csakis az egység lehet, ennek az egységnek pedig a hatalom körül való tömörülésben, a hatalom támogatásában, megértésében stb. kell kifejezésre jutnia; quasi-haladók — ezek támadják a gazdagokat, a külföldi tőkét, szembeállítják egyesek szegénységét mások gazdagságával, aztán nem tesznek semmit, kiélik magukat a szólamokban, elkábulnak saját fecsegésüktől; van végezetül egy harmadik válfaja is a demagógiának, nevezzük ezt beszámoló-demagógiának. A köztársasági elnök 200 oldalas expozéja például ezer meg ezer számadatot, nevet, dátumot sorol fel, de csak azért, hogy leplezze a lényeget, azt tudniillik, hogy valójában semmi sem történt. M. felhívja a figyelmet a mexikói életforma egyik fontos elemére, mely egyébként általánosan latin-amerikai magatartásforma. M. asszisztenciának nevezi. Nem 17
