Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium I. (regényrészlet)
más ez, mint a fontos ünnepi eseményeken való részvétel belső szüksége. Az asszisztencia kedvéért mindent sutba lehet dobni, az asszisztencia nélkülözhetetlen az élet, az önbecsülés szempontjából. Komolyság, pompa jellemzi ezeket az ünnepségeket — beszédek, fogadások, sajátos légkör, formalizmus. És ez senkit sem taszít. Federico Bracamontes banktisztviselő, a szomszédom, fogadásra hív meg. A fogadás apropója az, hogy Federico fest. Giccseket fest, szörnyű, sőt, mondhatnám, rémisztő, vagy még pontosabban — csüggesztő giccseket. A fogadást legfrissebb szörnyszüleménye elkészültének tiszteletére adja. Az ünnepség fénypontja a mű leleplezése. A szokás megköveteli, hogy a leleplezés pillanatában mindenki fölkiáltson elragadtatásában. így is történik. A fényképész megörökíti a művet, a vendégsereg pedig poharát emeli a következő giccsre, és gratulál az alkotónak a frissen leleplezett giccshez. La Paz (Bolívia). A Plaza Murillo a város központja. Vasárnap reggelente a politikusok ide járnak cipőt tisztíttatni. Minden pártnak külön helye van a téren. És külön cipőtisztítója. Minden pártnak megvannak a maga utcái, ahol tagjai hagyományosan találkoznak, sétálgatnak. A városnegyedeket is fölosztották egymás közt. Fontos, hogy az ember eligazodjék ebben a rendszerben, mely mindenki számára lehetővé teszi, hogy valahogyan éljen, kikerülhesse a másikat, üldögélhessen a saját búvóhelyein. Latin-Amerikában a politikát a gazdagok időtöltésnek tartják. A politikával foglalkozó ember gazdag ember. A párt egyfajta üzlet, az üzleti tevékenységhez pedig tőke kell. Ha egy szegényt a politikai nézeteiről faggatunk, így válaszol: „Nincsenek nézeteim. Én ahhoz túl szegény vagyok”. Ez a magatartás hosszú tapasztalatok eredménye, hiszen ezekben az országokban a politika mindig hasznot hajtott művelőinek, óriási jövedelmek forrása volt. Ezért jellemezte, és jellemzi ma is a politikai elitet az exkluzív zárkózottság, megközelíthetetlenség. Hogy az osztozkodásnál nagyobb darab jusson kinek-kinek. A nép itt csak néző, tájékozatlan tanú, alkalmi kibic. Meghatározni egy konkrét célt, melynek eléréséért a falu, a kisváros harcol. Santo Victorio lakói a szőlőikért harcolnak. „Bor nélkül senkik vagyunk”. Képességeiket, erejüket, szolidaritásukat mind a szőlőért folytatott harcnak szentelik. A parasztember sosem harcol a földért általában. Ő egy konkrét földdarabért harcol: ott, attól a kőtől, egyenesen, ni, addig a balra látható fáig. Annyiért harcol, amennyi karnyújtásnyira van tőle, amennyit a tekintetével befoghat. A láthatáron túl már más világ kezdődik, melyhez neki semmi köze, mely idegen a számára és gyakran ellenséges is. Tegucigalpa: Tegucigalpában „gondolatüres” térben élnek. A nagy tereket, széles utcákat az egész világon ugyanaz jellemzi: az ember helyét a tömeg veszi át. Be kell fordulni a kis utcákba, ki kell menni a külvárosokba, be kell nézni a kapualjakba, hogy újra megtaláljuk az embert. A helyi idő elmélete. Az idő különféle sebességgel halad attól függően, hogy a földgolyó mely részén állunk, hogy milyen kultúra vesz bennünket körül. Az a tény, hogy valamikor különféle időmértékek léteztek, azt bizonyítja, hogy az 18
