Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium I. (regényrészlet)
egyre kaotikusabb, átfoghatatlanabb, egyre kevésbé rendszerezhető világunkban minden egy nagy collage, a részletek laza gyűjteménye, vagyis éppen a lapidárium felé törekszik. 1988 Mexikóból 1971. Kicsi, fás liget Queretaro közepén. Minden délután hat órakor benépesedik ez a liget. Először nők jönnek, csupa nő. Anyák és eladósorban lévő lányaik. Az anyák a liget közepén álló öreg fákat övező padokra telepszenek. Jó tucatnyi pad van ott. Az anyák lehetnek vagy ötvenen, a lányok száznál is többen. A lányok üdvözlik egymást, majd párosával a liget körül kezdenek sétálni. Az óramutató járásával megegyező irányban lépdelnek; mindig ugyanabban az irányban, ez ugyanis valószínűleg valami ősidők óta létező rituálé. Kis idő múlva a ligetben megjelennek a helybéli fitalemberek. Ők is üdvözlik egymást (de csak egymást), és párosával sétálni kezdenek, gyűrűt alkotva a leányok köré, de ellenkező irányban haladva. Ez a keringés pontosan egy órán át tart. Az anyák figyelnek, résen állnak. Csönd van. Csak a ritmusra lépdelő párok lábának surrogását hallani. Ezt a szabályos, jól kivehető, pontosan mért staccatót. A fiúk és a lányok nem beszélnek egymással, nem tréfálkoznak, nem kiabálnak át egymásnak. Csak kerülgetik egymást, s közben gondosan mustrálgatják a másik nemet. A pillantások hol visszafogottabbak, hol tolakodóak, de mindig konkrétak és figyelmesek. A két nem, miközben figyeli egymást, mérlegel, értékel, válogat. A két, egymással szemben haladó gyűrű közt feszültséggel teli mágneses tér vibrál, melyet nehezen visszafojtott érzelem, nehezen visszafogott vonzás tölt ki. Egy óra múlva az anyák, mintegy vezényszóra, fölkelnek a padokról, s búcsúz- kodni kezdenek. (Ez néhány percig tart). Aztán szólítják lányaikat, s együtt, szép lassan hazatérnek. A fiatalemberek gyűrűje is repedezik, oszladozik, végül eltűnik. A tér kiürül. Csak a liget fáinak sűrű koronája közt tobzódó madarak siketítő csivitelése hallatszik. Itt, Latin-Amerikában látni a legjobban, hogy a világ különböző szinteken él — valójában sejtenként, megosztva, atomizáltan. Az egyenlőtlenség vajon mindig gyűlöletet jelent-e? Itt inkább frusztrációt, sokaknál pedig egyenesen alázatot. Az alázat az önvédelem egyik formája, ravasz csel, mely megtéveszti a gonoszt, gyengíti annak hatalmát. Az ő erejük az önvédelem, s nem a támadás; képesek kitartani, de nem képesek változtatni. Olyanok, mint a sivatagi kóró — ahhoz elég erős, hogy megmaradjon, ám ahhoz túl gyenge, hogy teremjen. Kétféle korrupció létezik: a gazdagság korrupciója és a nyomor korrupciója. Általában csak az elsőt szokás emlegetni, csak azt, hiszen a gazdagság valóban demoralizál. Hát a nyomor korrupciója? Ezt a latin-amerikai partizánok ismerik 16
