Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Mészáros György: Az éremnek két oldala van (Diósi Ágnes: Cigányút)
Pünkösti Árpád könyvét négy éve írta, nem mai indulatok és gondok vezették. Látleletet adott egy ma már történelemmé vált útról, folyamatról. A következtetést a könyvből a mának kell levonnia a holnap számára. Amíg nem késő. Minden diagnózis annyit ér, amennyit a terápia leszűr belőle és megvalósít. (Magyarország felfedezése. Árkádia.) Tüskés Tibor Az éremnek két oldala van (Dióst Ágnes: Cigányát) Végigolvasva nehéz és keserű szívvel csuktam ösz- szeDiósi Ágnes könyvét. Nem azért, mert egyáltalán nem tetszett, hanem azért, hogy írója nem tudott igazán objektív szociográfiát csinálni, így a cigányokról sok-sok féligazságot mondott el. A Romano Nyevipe (Cigány Újság) 1988. február 2-i számában olvastam vezető cigány értelmiségi tollából a következő, teljesen tarthatatlan megállapítást: „rém a cigány etnikum, sem értelmisége nem hibás és felelős saját helyzetéért. A cigány- kérdés egyértelműen a társadalom gondja és bűne.” Diósi kötete ugyanezt az ad abszurd megállapítást sugallja és igyekszik megerősíteni. Az éremnek csak az egyik oldalát tartotta a nap felé, pedig a szerző szembesitést ígér, „bemutatni a magyar társadalmat a cigány probléma bonyolultságával, hangot adni azok igazának is, akikről azt tartja a közvélemény, hogy nyomorúságuknak ők maguk az okai” — írja a bevezetőén. Ezt a szembesítést azonban a szerző nem vitte végig. A kötet akkor adott volna markáns, hiteles képet a cigányokról, ha önmagukkal szemben is elvégzi azt a bizonyos szembesítést. így a zöld szekérnek csak három kereke van. A cigányság rendkívül heterogén, etnikailag és szociálisan is élesen elválasztható csoportjainak belső, szociográfiai elemzését és az egymással szembeni megméretést hiányolom a legjobban. A szerző ismerős vidékre, cigányközösségekbe vitt el. Évtizedek óta ismerem a nyírvasvári, a nagyecsedi, a hodászi cigányokat. (Ezen a vidéken írtam meg a Cerhári cigány nyelvtant.) Személyesen ismertem Linát, a hodászi óvónőt, Görög bácsit, a tiszavasvári Hosszú utcában sok cigány barátom élt és él ma is. A hodászi cigány templomban énekeltem Sója esperes által cigányra fordított görögkatolikus egyházi énekeket. A vallás, akárcsak Nyugaton, sok tekintetben meghatározó befolyással bír a cigány közösségek életmódjára, életvitelére. A pünkösdisták, a metodisták, a szabad keresztény közösségekben élő cigányok leszoktak az italozásról, a dohányzásról, rendszeresen járnak munkába. A református egyház is vezet pl. Nyíradonyban magyar anyanyelvű cigány gyülekezetét. Ezekben a vallási közösségekben megtalálták az önkifejezés eszközeit, életükben jelentős változást hozott. Azonban azt tapasztalom, hogy a kezdeti „aszkétizmus” oldásban van. A kitartás hiányzik. Egyetérthetünk a szerzővel abban, hogy a jelenlegi súlyos gondok gyökerei időben és térben messze visszavezetnek a cigányság történetébe. Katasztrofálisan érintette őket a cigány kézművesség felszámolása, „a cigányok munkába állításának szocialista programja”, ami az iskolázatlansággal, a munkahelyek nemtörődömségével szorosan összefügg. Mert azok a cigány közösségek, csoportok, akik a kézműves mesterséggel rokon szabad foglalkozást űzhetik ma is (vándorköszörűsök, cirkuszosok, a vásári ringlispiles, hajóhintás, szinti /német/ cigányok), összehason- lítatlanul jobb emberi és anyagi körülmények között élnek, mint társaik, akik szak- és betanított bizonyítvány nélkül vetődnek hol az építőiparba, hol a maszek kőművesekhez, általában családjuktól távol. Hiteles az iskolai oktatásról adott körkép. Megmutatja azt a hallatlan (és meg nem fizetett) erőfeszítést, amit általában a tanítók, tanárok tesznek a cigány gyerekek oktatásáért, neveléséért. De ez nemcsak a cigányok drámája, hanem a velük foglalkozóké is. Tanítók, cigánygondozók mennek tönkre idegileg. Sok áldozata van az ügynek. Nyáron az aszódi fiúnevelő intézetbe hívtak meg előadást tartani, ahol a gyermekek túlnyomó része cigány származású. Az iskola vezetői, nevelői szinte könyörögve kértek, mondjam meg, mi a megoldás, mert már mindent megpróbáltak, de nem sok sikerrel. Meggyőződhettem róla, hogy ismerik és alkalmazzák a nyíregyházi főiskola, a pécsi egyetem kutató csoportjainak ez irányú tudományos eredményeit. Nem vagyok pedagógus, sem pszichiáter, válaszom több évtizedes tapasztalatomra épült: a család, a közösség az, amely a cigány gyerekeket képessé teszi az egészséges fejlődésre, ezért minden eszközzel a családot kell erősíteni, támogatni. És ebbe beleértendő a pozitív hagyományok, a nyelv, a sajátos kultúra ápolása, továbbépítése is, tehát egy olyan indentitástudat, amely megnyilvánulásában általános emberi értékeket hordoz (mert a cigány kultúra igenis hordozója ezeknek az értékeknek), ezért a környező társadalom nem veti ki magából, hanem együtt él vele. Mert a társadalomnak ma sem a mássággal van problémája és ellenérzése, hanem a negatív életvitellel. „Nem viszi őket előbbre az állami támogatás 93
