Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Staar Gyula: Az örökégő (Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral)
— Mikola Sándort, a Fasori gimnázium fizikatanárát igazgatónak választották, óraszáma így 21-ről 12-re esett. A különbözeire egyetemi ajánlások alapján fölvettek engem, így lettem 1931 és 1935 között négy évig szerződéses óraadó tanár ott. 1935-ben Mikola és Schulek József is nyugdíjba ment, a két üres állásra pályázatot hirdettek, amelyen aztán nagy nehezen befutottam. — Hogyan választottak akkoriban tanán a Fasori gimnáziumba? — Természetesen csak olyanok jöhettek számításba, akikről voltak információk, akiket már ismertek. A konkurensek között volt például Faragó László, a neves matematikus, vagy Szalay Sándor, a debreceni Atomki későbbi igazgatója. Első lépésben a tanári kar tett javaslatot a jelöltekre. Végső fokon az egyházközség legfőbb tanácsa választotta meg az új tanárt. A mi sorsunkról a Deák téri evangélikus egyházközség döntött, övék volt az üzlet. Ők, persze, nem a hasukra ütve határoztak, előttük állt a tanári kar javaslata, hogy kire mennyien szavaztak. Ezen kívül a jelöltnek illett tiszteletét tennie minden szavazó egyháztagnál, és jóindulatát kérnie. Nem volt ez buta formaság, így elbeszélgethettek az emberrel, és nem csak egy papírnévre szavaztak. Az egyházi tanács összeült. Az első menet után a sok jelölt közül a két álláshelyre hárman maradtunk, egyikünknek sem volt abszolút többsége. A második nekifutás után azonban már csak ketten álltunk a porondon, Levius Ernő és jómagam. Csak jóval később derült ki, hogy egy áldott emlékű pap két cédulát dobott be az én nevemmel. így lettem fasori tanár. — A mindenét! Miken múlhat az ember sorsa! — Igen, ma is megvan a jegyzőkönyv, konkurensünk dühödten házalt vele mindenfelé, mondván, nem stimmelnek a számok! De semmi sem változott. Már Thuküdidész említést tett hasonló esetről, amikor az egyik választás után több cserép találtatott, mint ahányan szavaztak. Thuküdikész is így zárta le a tényt: s ezen ők nagyon elcsodálkozának. Levius és én tehát fasori tanárok lettünk. Az illemkódex szerint ezt meg kellett köszönni. Újra bejelentkeztünk az evangélikus egyházközség vezetőihez. Raffai Sándor püspök volt az egyházi, Németh Ödön, az európai hírű elmegyógyász pedig a világi feje a Deák téri evangélikus egyházközségnek. Mindegyikhez el kellett mennünk. Németh Ödön e szavakkal bocsátott útra: „Azzal, hogy most az evangélikus gimnázium tanára lett, a maga kezébe rendkívül nagy hatalmat adtak. Ne éljen vele vissza.” Raffai Sándor időkímélésből Levi- usszal együtt kéretett minket köszönőlátogatásra. Arra okított bennünket, hogy bármenynyire fontosak is a paragrafusok előírásai, a jó tanár a mindenkori helyzet diktálta fontossági sorrend szerint cselekedjék. Példaként említette, ha a tanyai iskolában elered az egyik gyerek orra vére, akkor nem számít, hogy a tanterv, az óravázlat mit ír elő, a tanítónak azonnal meg kell mosni hideg vízzel a tanuló orrát. Az alapjaiban helyes intelemre hozott példa előhívta belőlem a kisördögöt. — „Csak vízzel ne! — szóltam közbe. Nem szabad vízzel mosni az orrot, mert még elvérzik a gyerek. Vattát az orrba, akkor majd eláll a vérzés.” — Valamilyen bemutatkozó előadásról is hallottam .. . — Igen-igen, de ennek semmi köze sem volt a kinevezésemhez. Szokás szerint az újonnan megválasztott tanárnak székfoglaló előadást kellett tartania a teljes tanári kar és a Volt Növendékek Egyesülete előtt. Ez az esemény a díszteremben zajlott, nagy felhajtással. Valamilyen tudományos témát illett körüljárni, emlékszem, én a rádióról beszéltem, mert mindenkit érdekelt, hogy mitől szólal meg a doboz. Akkoriban a rádió világszenzáció volt, a sajtkereskedésben pult alatt kondenzátorokat árultak, mindenki szupervevőt fabrikált odahaza, miközben a legtöbben azt sem tudták, mi az áram. Otthon voltam a témában, a harmincas évek elején ötrészes cikksorozatot írtam a rádió működési elvéről a Termé- szettudományi Közlönyben. Az első népszerűsítő tanulmányok egyike volt az a sorozat. Buchböck Gusztáv például annyira kíváncsi volt az ügyre, hogy már kefelevonatban elolvasta a cikk újabb folytatásait. A rádió sikeréről hadd meséljek el még egy történetet. Doktori vizsgámra készültem, a két főtárgy, a fizika és a kémia mellé melléktárgyként a matematikát választottam. Elmentem Fejér Lipóthoz és ünnepélyesen megkértem, hadd legyek matematikából az ő 77
