Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Staar Gyula: Az örökégő (Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral)

doktorandusza. Természetesen, boldogan vállalom — mondta, aztán két dologra hívta fel a figyelmemet: A) sajtóhiba van a disszertáció címlapján, B) egy sokoldalas levezetést három sorban is elintézhettem volna, ha ismerem a perturbációelméletet. — „De tudja mit — mondta Fejér —, hagyjuk ezt a maga unalmas témáját, inkább magyarázza el nekem, mitől szól a rádió”. Meglepődtem, és megmagyaráztam.

— Ön szerint mitől volt jó iskola a Fasori Evangélikus Gimnázium?

— Mondjuk, hatvan százalékban volt jó iskola, a negyven százalékkal megnövelt nagyság már a megszépítő emlékekből fakad. Ha most viszsagondolok, a tanárok kétharmadának felkészültsége meghaladta az átlagos szintet, a többieké nem. Nemregen Wigner Jenő, Nobel-díjas fizikus, az egykori fasori diák, hasonló kérdésre így válaszolt: a Fasori Evangélikus Gimnázium azért volt jó iskola, mert a tanárok akartak tanítani, a tanulók pedig akartak tanulni. Az is igaz, hogy az átlagnál jobb, válogatott diákanyag járt hozzánk. A nem evangélikus tanulók magasabb tandíjat fizettek, így egy szülő sem vesztegette a pénzét a buta gyerekére. Aki tudott, az tandíjmentes volt. A Fasori gimnáziumban elég szigorúan rostáltunk, a gyengék hamar kihullottak.

— A fasori tanárok közül név szerint kik fémjelezték az iskola színvonalát, kiktől volt érdemes tanulnia a fiatal kollégának?

— Ezeket mindenki tudja: Mikola Sándor, Rátz László, később Renner János, Kerecsé- nyi Dezső, Tóth Kálmán . . ., de nehéz neveket sorolni. A lényeg inkább az, hogy 20-25 tagú stabil tantestületünk volt, csak minden 2-3 évben jött új ember.

— Például Mikolától mit lehetett ellesni?

— Azon túl, hogy mit s hogyan kell tanítani, „mellékesen” emberséget is elleshettünk tőle. A hatvanas létszámú osztályban ő azonnal észrevette, ha egy tanulója görnyedten hajolt a füzete fölé. Odament, megkérdezte, nincs-e a szemével baj, esetleg orvoshoz is elküldte. Akkor már régen a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.

A tanulóknak minden második héten fizikai kísérletező délutánokat tartottunk. Kilczer Gyula, Levius Ernő és jómagam vezettük a gyakorlatokat. Mikola is ott volt, amikor az egyik tanuló eltört egy hőmérőt. Én, kezdő tanár, a felsőbb hatóságoktól is tartva, rászóltam a gyerekre: „eltörted, ezt most meg kell fizetned!” Mikola szép csendesen félrevont és azt mondta: „Kolléga, ha itt véletlenül eltörik valami, azt nem kell megfizetni.”

Mikola Sándor szegény földművescsalád gyermekeként egy kis muraközi faluban született. A budapesti tudományegyetemen szerzett matematika—fizika szakos tanári oklevelet, utána Eötvös Loránd mellett volt gyakornok. 26 évesen, 1897-ben lett a budapesti evangélikus gimnázium tanára, 1928-tól igazgatója. Működésének első napjától az utolsóig, harmincnyolc éven át tanította matematikára és fizikára a 10 és 18 év közötti fiatalokat.

Nekünk, fiatal tanároknak azt tanácsolta, mielőtt bemegyünk a tanterembe, kezünket a kilincsre téve álljunk meg egy pillanatra, s gondoljuk át, határozzuk el, mit akarunk csinálni az óránkon. Ebből a bölcs tanácsból a bürokrácia exponenciális növekedésével óraterv, óravázlat és sok egyéb felesleges teher lett.

Mikola vallotta, hogy a tanárnak harcos, szuverén egyéniségnek kell lennie, aki nem tűri el, hogy vele akármit tegyenek. Ez nem állt ellentétben azzal, hogy mint igazgató, minden tekintetben igyekezett rendet tartani, pedig az már akkoriban sem volt egyszerű dolog. Sohasem engedte volna meg, hogy szeretett gimnáziuma óvodává vagy ideggyógyintézetté váljon.

— Kik tartották el a budapesti evangélikus gimnáziumot; honnan voltak az iskolának bevételi forrásai?

— A tanárok fizetésének felét az állam, másik felét az evangélikus egyház állta. Ezen kívül tandíjat szedtek és a fizikai tanulói kisérletezésnek is volt valami csekély anyaghasználati díja. A tandíjmentes diákoknak ezt természetesen elengedték.

— Érdekes lapozgatni a régi iskolai évkönyveket. Látom, magánszemélyek is adakoztak, az adományok felhasználásáról az értesítő pontosan beszámol. Az 1936/37. tanév értesítőjében például ilyenek olvashatók;

„Az országos középiskolai tanulmányi verseny első helyen győztesei egy-egy 10 koronás

78