Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Zimonyi Zoltán: Szabadulólevél - A „népi” írókról című állásfoglalás - harminc év után
4. A népi írói mozgalom demokratikus eszményekben gondolkodott, népben-nemzetben, tehát vállalt hivatása, hogy integrálja a teljes progressziót a nemzet javára és szolgálatában. A szellemi élet feszültségeinek növekedése viszont arra mutat, hogy voltak olyan elemei és megnyilvánulásai, amelyek távolították, elidegenítették a szellemi élet nem egy értékes, s a történelem próbáját is kiállt törekvését. A progresszió lehetséges tábora bensőleg mélyebben tagolt és szétszabdalt volt (és maradt), ahol az igazi front kellett volna húzódjon. Amit annak idején a szellemi élet kisebb-nagyobb ütközeteiben nem mindig lehetett látni, mind tisztábban megítélhetjük: mindazok, akik ellenségei voltak egyik vagy másik népi írónak, vagy elutasították a mozgalmat, nem írhatók le, vethetők útszélre mint színvonaltalan, visszahúzó, szűkkeblű, nemzetietlen, doktrinér, polgári elemek. Akik így támadták őket, célt tévesztettek nemegyszer. A tisztábban látó utókor ma már a legtermészetesebben említi együtt a huszadik századi magyar progresszió elemeiként azokat az áramlatokat, amelyek annak idején perben-haragban álltak egymással. Az eszmék és motívumok persze élnek és hatnak ma is; mégsem a régi fegyverzetben, valamelyik oldalon, hanem sűrű szövésű sorsdrámaként lehet csak újraélni a történteket, a tragédia katarzisának igazáért. A népi eszmekörnek, hogy betölthesse a hivatását, a magyarságot a régi viszályok miatt is sújtó tragikus értékpusztulás drámájában megtisztulva erdemes keresni a szellemi koalíció módozatait. Maga a népi mozgalom nem esett, nem eshetett át sosem „önkorrekción”. A politikai-szellemi közélet nem adott alkalmat 1945 után, hogy a szándék és hatás eltérését mérlegelve ilyesfajta belső tisztázást elvégezhessenek. Vádak és perbeszédek hullottak csak rájuk, azt kívánták, hogy múltjukat, mint egy rosszul nőtt púpot, operálják le magukról. A szellemi élet nagy tisztulási lehetősége elodázódott, mert e mozgalom sohasem térhetett vissza az irodalmi életbe, mint a progresszió része, teljes egyéniségével és súlyának megfelelően, hogy belső meggyőződésből kiforogja magából a távolító elemeket, eloszlathassa a félreértéseket, illetve leleplezze az uralkodni akaró, megosztó, ellentéteket szító rossz szándékokat. „Az urbánus—népies ellentét sodrában létrejött apologetikus és tabuizáló értékelés fölött szükséges keresni valamiféle tertium daturt — írta Király István. Hiszen ez az ellentét is csak akkor oldódhat fel, ha a gyanakvással szemben győz a belátás, s extremizáló indulatok helyett mindkét oldal igazságaira oda tud figyelni egy konszenzust kereső dialógusmorál.”62 Gyakran együtt említjük, a népi írókat, egy zárt csoportot, elfogadva ezzel a harminc év előtti állásfoglalás teremtette kényszerhelyzetet. Valójában nincs olyan abroncs, amely összefogná az egyéniségekben, irodalomszemléletben, műfajban, politikai gondolkodásban, világnézetileg sokféle alkotót, akik ráadásul fenntartással vélekedtek egymásról is. Az etatizmus elemei éppúgy fellelhetők itt, mint az egyéniség méltóságának a hangsúlyozása, a fundamentalizmus és az egyetemes kultúrát beolvasztó izzó szellemiség, az elkötelezettség „pártos” és autonóm formái. E mozgalom, amelyről mint egységről esett szó mindvégig, a szélein ellentétes politikai áramlatokkal érintkezett, nagy, hagyományos koreszmék szűrődtek bele. A laza, különnemű elemek hordaléka alatt azonban eredeti eszmei mag csírázik, az a halk magyar ideológia, amely virtuálisan létezik inkább, mint vegytisztán (a mozgalom egy-egy képviselőjében, egyes művekben kodifikált formában). Németh László pályája kezdetén, a Trianont követő történelmi katasztrófa romjai között úgy látta, hogy az új, igazi Magyarországot „az elődök sugalmazását megértve, a többség érdekét vállalva” az íróknak kell „a magyar népből” megidézni. Élete alkonyán azt írta erről a Magyarországról, hogy „jobban hasonlított egy platóni ideához, melyet egy nem politikára született ember a földre akar húzni, a valóság mélyebb vagy mennyei természeteként előcsalni, mint használható politikai programhoz. A különös, hogy ez a platóni Magyarország, a következő évtizedekben, ha hivatalos képviseletet nem talált is, az eseményekbe, a nemzet s főként az értelmiség közérzetének az alakításába mégiscsak beleszólt.”63 Az 1958-as állásfoglalással ellentétben e tanulmány a népi írói mozgalom demokratikus 52
