Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 3. szám - Baán Tibor: Baka István: A kisfiú és a vámpírok

temető stb.) játszódó cselekmény tartószálai egy pillanatra sem lazulnak meg. Pontosan áll előttünk a kisváros élete a maga abszurd mivoltában, illogikus furcsaságaiban. E furcsaságok közé sorolhatjuk, hogy „a sárdiak lakóházaikon csak a legszükségesebb javításokat végezték el, viszont a családi kriptákat, sírboltokat rendszeresen gondozták, csinosították”. Ez a félelmetes halotti kultusz nemcsak a megemlékezés virágait köti csokorba, de az élők tudatát is gúzsba köti. Senki sem szabadulhat a szorításból. Az élet e kisregényben nem a halál ellentéte, hanem a „halál rokona”. S mindez a kívülről ábrázolt szereplők tetteiből, szavaiból, a pontos leírásokból derül ki. így, a mindenszentekhez kapcsolódó népszokásokból, az itt is, ott is meggyulladó gyertyák kísérteties lobogásából. (Bakó András, a mű főhőse is gyertyát gyújt Korintháért, hajdani kedveséért ezen a napon.) És ne feledjük, a temetőőr által meggyújtott máglya is ijesztő gondolatokat sugall. S itt vannak még a baljós előjelek. Az időről időre megjelenő különös madarak, amint éppen vijjognak, vagy némán röpülnek. S persze, nemcsak a tárgyak, szokások, archaikus hangulatú nevek, foglalkozások (temetőőr, ispán stb.) szőtteséből előállított jelképiség utal a világégéssel bekövetkezett tragikus fordulatra, a civilizáció romjain tenyésző esélytelen esélyre, hanem több más jel. Bakó András az 1738—40-es pestis történetét készül megírni. A „pestis” a kisregény egyik kulcsszava. Kifejezése mindannak, aminek csak homályos magyarázata van, vagy nincs is magyarázata. Úgy hangzik, mint valami kikerülhetetlen, félelmes elrendelés, a kisvárost gyötrő irracionális démoni folyamat szimbóluma, amely fölidézi bennünk Camus A pestis c. regényének ismert gondolatát, miszerint „az abszurditás uralkodik ugyan, de tőle csak a szeretet menthet meg”.

A központi kérdés, hogy az abszurditás uralma megtörhető-e Sárdon. Úgy tűnik, nem, hiszen Sárd Dolmán folytatódik. A rendnek képzelt felszín alatt furcsa, groteszk, anakronisztikus kapcsolatban élnek a városka lakói a múlttal. Imre — Bakó András kiskorú unokaöccse — lázálmában a dolmai ház padlásán a huszadik század végéből való magazinokat lapoz. Az ott látott gépkocsicsodákat összeveti Borgói Cézárnak — Sárd urának — műbenzinnel működtetett, „ütött-kopott” Opel Rekordjával, „amely csak vasárnap gördült ki a garázsból” és „bűzös füstfelhőket vonszolva maga után, gumiabroncs helyett rongyokba bugyolált kerekekkel végig- zörgött Sárd utcáin”. A városka egyetlen mozdonyát, hogy szaporítsuk a szükséghelyzet okozta különösségek sorát, keservesen összegyűjtött venyigével és tehéntrágyával fűtik. Postagalambokkal akar Dolmára üzenni Berkes Jenő, a forradalomtól megriadt pandúrkapitány, aki titokban női holmikat szokott magára ölteni. íme, egy torz világ panoptikumi figurája.

A mű hangsúlyos drámai csomópontja a kápolnabéli jelenet. Itt szoktak gyakorolni a dalár- disták. Ide érkezik .meg Séner János szerencsésen megtalált férfikari rekviemjével Bakó András, hogy az említett művet átadja Dusek Ernő ének- tanár-kamagynak. A megérkező Bakó azonban a dalárdisták összeesküvéséről értesül. A „forradalmárok”, élükön a karnaggyal, vezérüknek szeretnék megnyerni. Az összeesküvőket közben, mint egy szerencsétlen tüsszentésből kiderül, Borgói titkára, Lugosi kihallgatta. Lugosi Ernő a dalárdisták „feléje irányzott tőreit” látva szív- szélhűdésben meghal. Ő lesz az első, aki vámpírrá válva megjelenik Borgói Cézár „tágas hivatali szobájában”, ahol egykor „Liszt Ferenc is hangversenyezett”. A kisregény ezután egy könyörtelen haláltánc képét ölti magára. Megindul a vámpírrá válás könyörtelen mechanizmusa. A járványként terjedő folyamat az elembertelenedés allegorikus erejű példázatává teljesedik. A példázat pedig a palackból kiszabadult szellemről szól. Ez a „szellem” ugyanaz, mint amelyik a gépkocsicsodák mellett szörnyeteg fegyvereket is „nagy számban állított elő a huszadik században.” Nem véletlenül borzad tőlük a magazint lapozgató Imre, hiszen e fegyverek okozták azt a „világégést”, amiről a kisregény elején értesülünk, amely a friss sírok tetején táncoló lidérc- fényhez teszi hasonlóvá a sárdiak életét.

Különös jelentőségű a mű befejezése. Már mindenki vámpírrá vált a városban, csak Imre, a kisfiú nem. Vajon, a vámpírként látogató Bakó András és a gyermek édesanyja meddig állhat ellen a vámpírlét iszonyú parancsának? Vajon a szeretet, mint ahogy Camus írja, megmenthet akár egyetlen ártatlant is a lét könyörtelen abszurditásától? A kisregény tanúsága szerint nincs menekvés. Teljessé válik a pusztulás.

A könyvet A korinthoszi menyasszony c. szomorújáték zárja. A klasszikus előzményekre (Phlegon, Goethe) visszautaló szomorújáték témája, mint korábban utaltam rá, fontos építőköve az imént elemzett A kisfiú és a vámpírok c. kisregénynek is.

A kisregényben Bakó András visszaemlékezései alapján elevenedik meg a szó szoros értelmében kísérteties történet. E változatban az éjjeli szállásért zörgető Bakó többé-kevésbé ártatlan áldozata a különös körülményeknek. Ezzel szemben a dráma férfi hőse, a „vendég”, társait elárulva menekült meg a hatóságok karmaiból. Ugyanakkor nem csak a vendégnek van mit takargatnia. A többi szereplő is bűnös. így: a bővérű asszony, az alamuszi tekintetű, besúgóvá lett kamasz, a korrupt, kéjleső tiszt. A konfliktus a halálból visszatérő szűz szoborszerűen tökéletes, rejtelmes sugárzású alakja körül bontakozik ki. Való88