Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Radics Péter: Önmarcangolás a gyönyörök kertjében (Görgey Gábor: Vadászszőnyeg)
jában erény és bűn, tiszta és kétes vágy, ég és föld csap össze a dráma tetőpontján. A végkicsengés szükségképp fenyegető. A hazugságok pókhálója elszakadt. Az égi és földi értékek között nem lehetséges többé harmonikus kapcsolat. Végezetül megállapíthatjuk, hogy a színpad híján inkább csak olvasásra szánt dráma és a két kisregény is valójában ugyanarra a gondolati szálra lettek felfűzve. Baka István hősei a kauzalitás törvényeivel ismerkedve mindig a rendkívülibe botlanak, a több ok eredőjeként előálló, ezért nehezen kiszámítható, vagy egyenesen irracionális okozattal találkoznak. Az irracionális fölfedezése, metafizikai, immanens, romantikus értelmezése során a rend korábbi ideája hullik szét, törik darabokra, hogy belőle új írói szemléletként a drámai groteszk vagy végső fokon az abszurd világátélés szülessen meg. (Szépirodalmi, 1988) Baán Tibor Önmarcangolás a gyönyörök kertjében Görgey Gábor: Vadász szőnyeg Magába roskadt, kiégett öregemberként hagyjuk sorsára az alig ötvenéves Topporczy Ádámot, Görgey Gábor könyvheti sikerregényének főhősét, ami aligha érzékelteti az általa képviselt úri középosztály történelmi végzetének beteljesülését — sokkal inkább az első pillantásra rafináltnak látszó regényszerkezet csöndes összeomlását. A hajdan szépreményű tábornoksarj története ugyanis nem vezet sehová: az olvasói figyelem ébren tartása érdekében két ágon versengő cselekmény szimpla önsajnálatban fullad ki, s ez — a hangsúlyozottan eklektikus: hol drámai, hol frivol, hol krimiszerű előzmények után — mindenképpen csalódást okoz. Futólagos balatoni ismeretség nyomán kiadós pásztoróra egy antik szőnyegen, illetve a keleti műremek történetébe göngyölt epizódok, melyek a főhős 1944 és 1956 közötti hányattatásait idézik föl: e két síkot csúsztatja egymásra újra meg újra a szerzői lelemény, oly merész képi asszociációtól sem riadván vissza, mint hogy Ágnes, a balatoni hölgy lovagló pozitúrája hirtelen vágással az egykori huszártábornok apa vérmezei lovaglásába vált át. (Az „áthidaló” megoldások másutt is hasonlóan ötletszerűek — a „bravúros” szerkezet tehát igencsak öncélú.) A két történet voltaképpen arra jó, hogy mindegyiknek a felszínén maradjunk; a szerző kevéske navigálással a történelem háborgó vizeire terelheti az erotikus olvasmány fogyasztóinak figyelmét s viszont: a kitelepítések kora iránt érdeklődőket gusztusos ágy-, azaz szőnyeg-jelenetekkel zökkentheti ki a borongós meditációból. Tény (ám nem feltétlenül pozitívum), hogy az erotikára éhes olvasó inkább hoppon marad, mint aki a történelem tragikus fintoraira kíváncsi; ez utóbbi legalább hosszan elmélyedhet bizonyos Szabad Nép-közleményekben, megismerkedhet az örmény nép hányatott történelmével vagy a szunniták és süták eltérő imaszőnyeg-használati szokásaival. Kérdés persze: nem sorvasztja-e el az irodalmi érzékenységet — szerzőben és olvasóban egyaránt — az efféle, látszólag szenvtelen, szöveggyűjteményszerű szerkesztés. S ugyanígy: nem sekélyesítik-e közhelyekké a korábbi tabutémák föltárását a mintegy mellékesen, egy melltartó kikapcsolása s egy tangabugyi lesodrása között odavetett aranyigazságok? Topporczy Ádám a szerelmi aktus egy sajátos pillanatában azt a meggyőződését látja beigazolódni, hogy a csábítás, a gyönyör, a mámor fegyverei messze túlszárnyalják a fenyegetettség, a kín, a kétségbeesés instrumentumait; nincs az a kínzószerszám, amellyel nyíltabb vallomást lehetne az emberből kicsikarni, mint a gyenge pontját telibe találó, lefegyverző gyönyörökkel. Nos, a gyönyörpirulák Topporczy Ádámból semmiféle vallomást sem csikarnak ki, hacsak nem azt a könnyfátylas rezignációt, amellyel a regény végén beismeri: egyfajta „biológiai patriotizmus”, húsába-közérzetébe beivódott érzelmi kötelék fűzi a számára és osztálya számára Atlantisszá ingoványosodon: hazához. Épp ilyen irracionális, „felháborító, esztelen pazarlás” (voltaképpen a „nyárspolgárok és a harácsolás mindent elborító áradatával” szembeni tiltakozás), hogy teljes titokban rejtegeti lakásán a világ hetedik legértékesebb vadászszőnyegét, nem használván másképp, mint szeretkezések kellékeként. „így mulat egy magyar úr” — dörmögi öniró- nikusan, de könnyekkel a szemében, miután már azt is megtudta, hogy a balatoni Ágnes nem véletlenül emlékeztette harminc évvel korábbi szerelmére, Nórára, akivel a kitelepítés előtti éjszakát együtt töltötte. Slusszpoénként ugyanis kiderül: Ágnes nem más, mint Nóra leánya, kis híján a saját gyermeke. Más motiváló funkciója e mozzanatnak nincs is: összefűzi a két cselekményszálat, megerősítve a kapcsolat ötletszerűségét vagy inkább kimódoltságát. Hogy a gyönyörök kertjében rögtönzött önkínzás nem bizonyult meggyőzőnek, leginkább azért fájlalhatjuk, mert hiányérzetünk jórészt a 89
