Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 3. szám - Kovács István: A lengyel légió a tavaszi hadjáratban

és kérést érint, amely ellen egy héttel azelőtt még ő tiltakozott volna leghevesebben: „A monarchia üdve az oroszoknak Krakkón át Magyarországra való gyors bevonulásától függ majd, nem tudnám, még milyen belső erő lenne képes megmenteni.”

„A Nagysallónál kivívott győzelem a legdöntőbb volt minden eddigiek között — írja memoárjában Klapka. — Most már akadálytalanul vonulhattunk Komárom falai alá és április 22-én a keményen fenyegetett lakosság és várőrség örömrivalgása kíséretében elsőként vonultam be hadtestemmel a várba.”

Komárom, 1849. április 26. A bevonulást nem mindenki érezte oly diadalittasnak, mint Klapka hadteste. A lengyel légió egyenesen fellázadt, mert a két napi kemény, sárdagasztó menetelés után nem az ígért kényelmes szálláshelyet kapták. Úgy érezték, hogy a magyarok tudomást sem vesznek róluk, hiszen az elmúlt hetek győzelmei után sem részesültek oly elismerésben, mint amilyen — érzésük szerint — megillette volna őket. Ezért azután később, amikor mégis Komárom egyik külvárosában házaknál nyertek elhelyezést, s úgy érezhették magukat, mint a vendégszerető Aradon, az elégedettlenség már oly magasra csapott körükben, hogy Wysocki — a nála jelentkező deputáció kérésére — kénytelen volt zászlóalját felsorakoztatni. Katonáinak nagyobb része, a magyarok nemtörődöm háládat- lanságára hivatkozva, leszerelését kérte.

A fegyvertelen zászlóalj kört alkotott, s a középre lépő Wysocki a következő szavakat intézte hozzá: „Bajtársak, leszereléseteket kéritek. Tudom, nem mindegyikőtök. Azoknak, akik igen, csak annyit tudok mondani, hogy jelentkezzenek Krobickinál, ő senkitől sem tagadja meg az obsitlevelet, s lekerül a listáról. Azoknak pedig, akik maradnak, kijelentem, hogy sem menetben, sem harcban kímélni őket nem fogom. Ennek bizonyságául máris közlöm, hogy holnap ellenséges tűzben fogunk átkelni a Dunán ... Tehát jól gondoljátok meg! Ha csak tíz emberem marad, azt a tízet is a tűzbe küldöm. De a leszerelést senkitől sem tagadom meg.”

„Másnap ugyanott sorakoztunk fel teljes fegyverzetben — teszi hozzá Milkowski. — Egyetlen ember sem hiányzott közülünk.”

Az osztrákok szilárdan tartották a Duna jobb partját. Ráadásul, mivel Pest-Budát kiürítették, a Bécs védelmére visszavonuló császári csapatok átmenetileg a túlparti ostrom- hadat erősítették.

A komáromi ácsok, molnárok és honvédutászok, miközben az osztrákok szakadatlanul lőtték őket, április 25-én este tutajhidat vertek a Dunán. Másnap hajnalban az I., a III. és a komáromi VIII. hadtest támadásra kijelölt rohamoszlopai átkeltek a folyón. Köztük a lengyel légió is. A Görgey tervezte tutajhíd recsegett-ropogott az átvonuló katonák súlya alatt, de kitartott. A rohamoszlopok először az ostromlók sáncait foglalták el. Mivel a VII. hadtest ezúttal is elmaradt a csatától, az összecsapásnak több olyan mozzanata akadt a nap folyamán, amely a magyarokat veszélyes helyzetbe hozta. A lengyelek számára a legemlékezetesebb epizódot az jelentette, amikor Nagysándor József ezredes a magyar hadközépen összecsapott Schlik hadtestének lovasságával. A második sikeresnek ígérkező rohamnál Nagysándor Józsefet oldalba kapta Montenuovo váratlanul felbukkant lovasdandára, századait, köztük a lengyel dzsidásszázadot is szétszórta, megfutamította. Néhány dzsidást a menekülő huszárok — Wysocki tapintatos fogalmazásában — a hídon át magukkal sodortak a városba. A Montenuovo-dandárt végül ugyan megállították a 26. zászlóalj sortüzei és Klapka ágyúi, de megjelenésük — és ez esetben Kocziczka értékelésében semmi túlzás nincs —: fordulatot hozott a csatában, mert véget vetett a magyarok kezdeményezésének.

Az első komáromi csata mindezek ellenére egyértelműen a honvédsereg győzelmével ért véget, de az osztrákok 1.200 halott és sebesült, valamint 1.000 fogoly hátrahagyásával el tudtak vonulni Győr felé. Ezt Weiden sikerként könyvelhette el. Ő veszélyesebb, nehezebben áttörhető magyar reteszre gondolt.

A Győr felé visszavonuló osztrák hadoszlopok látványából azt az ikerkövetkeztetést lehetett levonni, hogy a császári hadsereget megverték, de nem verték tönkre. Önbizalmát veszítette, de az Itáliából átdobott erőkkel ellensúlyozni lehetett az őt ért anyagi és

79