Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Vasy Géza: „Éltük a szép, boldog jövőt” (Bertók László költői világa)
s nem a felemelkedés, hanem a pusztulás képe jelenik meg előttünk torkot szorító keserűséggel: a gyenge szépen élhetett, a gyáva megerősödött., a szorgalmasnak szárnya nőtt, a lusta is írt verseket, begyógyult minden régi seb, éltük a szép, boldog jövőt. Már esett szó arról, hogy mit jelent a feltételesség a Dédapám, március építkezésében. Máshol is versképző módszer ez. A Tárgyak ideje Holdudvar ciklusában több vers is összetartozik, mintegy ha-versként: »Ha nem vétem el, mondjuk, „emberileg” / annyiszor«, „Ha nem ijednék meg minden idegen helyzetben újra meg újra”, „Ha nem érezném meg egy rezzenésből, / hogy fölösleges lettem”, „Ha nem hagytam volna magam födetlen / újra meg újra”. A számvetés jelleget erősíti ez a fajta feltételesség, egyúttal rendre azt is bizonyítja, hogy a többlelkűség egyetlen személyiség bonyolultsága. Nem kétféle ember lakik tehát egyetlen lélekben, egy félrehúzódó és egy törtető, egy színészkedő és egy nyílt, egy jó és egy rossz, mert erkölcsi szempontból egyetlen és konzekvens törvénysor szervezi ezt a személyiséget. A polifónia erre már nem terjedhet ki, ez már valódi „hangzavar” lenne. Feltűnően gyakori poétikai eszköz a kérdezés. A ha-versek is rendre kérdéssel zárulnak, de nemcsak azok, hanem például A kettészakadt villamos számos darabja is. A kérdés rendszerint versösszegző erejű, s így nemcsak lezár valamit, hanem el is indít. Olyan költői kérdések, amelyek választ várnak, amelyek ország és ember polivalens helyzetét pontosan érzékeltetik, s tudatában vannak annak is, hogy a választ igazából nem a filozófia, s nem is a költészet fogja megadni: „ha nincs erőd, hogy szépen abbahagyd, / mért akarod elölről kezdeni?”, „aki szerencsés, az a jobb?”, „miért örülök a pici fénynek, / ha egyszerűbb volna ordítani?”, „topogsz, hogy történjen valami, / s rettegsz, hogy ez után mi jöhet.” Annyira természetes, hogy talán említeni sem kell, hogy ezek az elbizonytalanodást kifejező poétikai eszközök nemcsak önmagukban, hanem különbözőképpen társulva is megjelennek. S társulnak hozzájuk folyamatosan a megkötöttség eszközei is. Ilyen elsősorban a verstani kötöttségek tudatos vállalása. Bertók érett lírájának legnagyobb része következetesen alkalmazza a kötött formát, s általában fellazítások nélkül. Feltűnő a nemcsak versritmust, de versegészt meghatározó szonettforma hangsúlyos megjelenése. A szonett a gondolatiság, a talányosság és a fegyelmezettség kifejezési formája Bertók számára. A polifónia és a polivalencia kifejezésére természeténél fogva alkalmas eszközt talált, elképzelhető, hogy a kései József Attila-versek által inspiráltán. Megkötő elem a ciklusosság is, mégpedig kétféle értelemben is. Egyrészt Bertók valódi kisciklusokat alkot, hol úgy, hogy a verskompozíciót többrészessé teszi (Triptichon, Alkalmi vers József Attila hetvenötödik születésnapjára, Babits-koszorú, Kockakövek, Egyik rímtől a másikig), hol úgy, hogy önálló versek szoros kapcsolatuk miatt szerveződnek ciklussá (Az idegenvezető szövegeiből ciklus). Másrészt köteteiben a ciklusos tagoláson belül rendre feltűnnek rejtett versciklusok is, amelyeket több formai és tartalmi elem köt együvé, de ezt a kötöttséget ciklusjelöléssel nem mondja ki a költő. Ilyenek például a Holdudvar ciklus ha-versei (Tárgyak ideje), A kijáratot építik ciklus növény-versei, illetve mintha-versei (A kettészakadt villamos.) Megkötő elemek természetesen nemcsak a versformában lelhetők fel. Ilyen az idézés, pontosabban a reflektált idézés is. Az idézés egyrészt a hagyományhoz kapcsol, méghozzá Bertók esetében rendre a vállalt hagyományhoz, másrészt feltűnően hatékony eszköze annak az időjátéknak, amely a három idősíkot egyberántja. Reprezentatív példa erre az Alkalmi vers József Attila hetvenötödik születésnapjára: 45
