Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 2. szám - Ohati Nagy László: Nem középiskolás fokon (Iliás Ferenc élete)

Iliás Ferenc is ennek a szellemi elitnek a cselekvő tagja volt. Csaba Józsefet a lakásán is rendszeresen látogatta, gazdag otthoni könyvtárának folyamatos olvasója lett. írt a Nyugati Őrszembe is. Csaba napjainkban úgy emlékszik vissza rá, mint érzékeny befogadóképességű, a realitásokat tántoríthatatlanul képviselő ifjúra. A fiatalok mozgalmában jelentős szerepet töltött be, a szűkebb baráti környezetének pedig a kovásza volt — mondja Csaba József.

Ekkorra már nagyjából rendszeresen jelennek meg cikkei, főként a Parragi György által szerkesztett Új Sopronvármegye hasábjain. A tanulás, olvasás, írás, közösségi szolgálat közben — az iskolai szünetek idején — cukorgyári napszámosként kényszerül megszerezni a soproni létezéséhez szükséges pengőket, filléreket.

Kovács András — e sorok írásakor a Nyomda-, és Papíripar és Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete titkára, előzőleg a Népszava rovatvezetője — tizenkét éves korában ismerte meg a nála hat esztendővel idősebb Iliás Ferencet. Egyazon reggeli diákvonattal utaztak naponta Sopronba, a nagydiák Fertőszentmiklóson, a polgárista fiú néhányad magával Fertőszéplakon szállt föl, s mindig ugyanabban a kupéban, ugyanazon a helyen ültek.

András csaknem két éven át Ferenc szomszédságában utazott, s már találkozásuk kezdetén beszélgető viszonyba keveredtek. Az ötholdas parasztfiú sorsának, jövőjének lehetőségét látta a háromholdas, művelt parasztfiatal egyéniségében, helyzetében. „Ferci bátyja” akkor még a közepesnél kissé magasabb termetű, vállas, megnyerő — enyhén ovális — arcú, csöndes, de határozott szavú ifjú volt. Bandinak jólesett fölfelé néznie rá. — „Ő tanított meg igazában olvasni néhányunkat” emlékezik a mai Kovács András. Iliás, pedagógus-megfontolásból még nem a Márciusi Front, nem is szentmiklósi kommunisták igéit igyekezett az apró nebulókba plántálni: főként Móricz, Ady, Babits szerepelt a napirenden. Kölcsön is adogatta műveiket. Az iskolai tananyagnak ezek a nagyságok sem szerepeltek a dédelgetettjei között. Ferci bátyjuk természetszerűen igen szorgos, de stré- berkedés-mentes tanulásra buzdította őket, s a napi leckék kapcsán tágította látókörüket. Magától értetődően sugallta a perdöntő alapállást: ha majd felnővén iparosok vagy értelmiségiek lesznek, változatlanul szeressék, tiszteljék szüleiket, családjukat, rokonaikat, ragaszkodjanak kibocsátó közegükhöz, a sorsával együtt. Kovács András gondolkodása, további élete egyik meghatározójának tekinti ezeket a „szemináriumokat”.

Iliás Ferenc eközben gyarapította újságíró-tevékenységének fórumait: az országos hatósugarú lapok, így a Független Kisgazda, a Kis Újság és a Szabó Pál szerkesztette Szabad Szó cikkírója is lett. Ez azonban nem vált tanítói érvényesülésének előnyére.

1939 nyarán megkapta tanítói oklevelét — érdemes megismételni: nagy családi áldozatokkal is. Apja kis földjük mellett útkaparó is volt, testvérei munkások a petőházi cukorgyárban, szolgálólányok Sopronban. Támogatásuk, a családi szolidaritás nélkülözhetetlen volt az iskola elvégzéséhez — álláshoz viszont nem juthatott. Hiszen olyan cikkek alatt szerepelt a neve, mint a Független Kisgazda 1939. augusztus 20-i számában a nem éppen ünnepi hangvételű A földmunkás sorsa — botozás a hercegi nagybirtokon című írás. így hát napszámoskodott, és amikor kellett, az otthoni gazdálkodásban vett részt.

Messzire vivő komp

Nagyjából tanítói oklevelének átvétele idején szívdobbantó levelet kapott a huszonegyéves állástalan paraszt-értelmiségi. Szabó Pál és Kovács Imre meghívta őt Makóra, a Nemzeti Parasztpárt 1939. június 29-ei alakuló ülésére. Itt találkozott először Donáth Ferenccel, az illegális kommunistával, aki a Szabad Szó kiküldött munkatársaként vett részt az alakuláson.

Ismeretes, és Tóth István is utal rá A Nemzeti Parasztpárt története 1944 — 1948 című könyvének előszavában: „A hatóságok a pártalakító gyűlést betiltották. A küldöttek azon73