Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Mészáros György: Elhurcolt magyar nők a Donyec-medencében
Mi énekeltünk is, meg sem maradtunk volna másképp. Hazafele megint a Máramaroson át jöttünk. A magyar hatóságoknak Debrecenben adtak át. Ott is először lágerbe kerültünk, se ki nem engedtek a városba, sem enni nem adtak. Mondták, hogy kaptunk a vonaton. Azt se kérdezték, miért, mennyi ideig és hol voltunk. Három nap után engedtek összecsoportosítva bennünket haza. Szüleim itthon már meghallották, hogy megint jön egy-egv csoport és vártak a füzesabonyi állomáson. Amikor jöttem, anyám és húgom volt ott. Borzasztó és szörnyű érzés volt a találkozás. Onnan egyenesen a templomba mentünk, és csak úgy haza. Aztán jött az itthoni sok-sok munka, megállás nélkül. A gyermekeimnek eltettem a beszolgáltatási könyvet, hogy megmutassam, mennyit kellett hiábavalóan dolgozni. özv. Bárdos Pálné, Tamás Mária (Malvin) Serényfalva, Petőfi u. 28. Született Sajókazán- ban 1920. augusztus 20-án. A deportálásra az oroszoknak az engedélyt Jósvai Ferenc bíró írta alá. A fia meghalt a háborúban, ezért nem is érdekelte a mi sorsunk. Nem olyan volt, mint a putnoki biró, Sztari Imre, aki a jegyző által összeirt 350 lelket nem engedte elhurcolni. Azt mondta az orosz meg a magyar policájoknak, széthúzva mellén az inget, hogy ide lőjetek előbb. Amikor meghalt, meg is gyászolta az egész falu. Serényfalván oroszok és magyar policájok jártak házról-házra 1945. január 25-én, és összeszedtek vagy 70 embert. Innen gyalog indítottak bennünket Miskolc felé. Úgy mentünk, mint a csorda, körülöttünk fegyveres orosz katonák. Szüléink, ki gyalog, ki kocsival, utánunk. Még a falu plébánosa is jött, azt mondta, szökjetek meg, mert Oroszországba visznek benneteket. Az oroszok időnként lövöldöztek rájuk, hogy menjenek vissza, de nem mentek. Miskolcon egy teljes hétig voltunk a rendőrlaktanyában. Útközben az egyik éjszakát Barcikán töltöttük valami iskolában. Cimmer Józsefné már át is bújt a kerítésen, de amikor én is akartam, az orosz észrevett és rám ordított: Sztoj! Nagyon megijedtem. Akkor határoztam el, hogy nem szököm meg, amit rám mér az isten, azt vállalom. Cimmerné végül is Orbán Lajosnéval és Bárdos Flóriánnéval, már román területen, megszökött. Éjjel valahogy belülről kinyitották a marhavagonajtót, és kiugráltak a robogó vonatból. Mindhárman haza is kerültek. Szentirmainé még Karcagon megszökött. Estefelé félre dologra leengedtek bennünket. A vonat mellett fegyveres oroszok. Egy alkalmas pillanatban átbújt a vonat alatt és a járdán szépen elsétált a szemünk láttára. O is haza került. Szuhai Lajosné háromszor is megkísérelte a szökést, amiért puskatussal agyba-főbe verték, de a román területen mégis sikerült neki. Magyar vasutas bújtatta bele egy szemetes ládába. A szerelvény egy óráig állt. Az oroszok mindenütt keresték. Az egyik katona a szemétbe is belepiszkált, de nem vette észre. Azt kiáltotta a parancsnoknak, hogy nyema. Egyébként állandóan számoltak bennünket. Ha a létszámot elszámolták, vagy ha megszökött valaki, be-berángattak közénk egy-egy asszonyt a bámészkodók közül, mert a létszámnak meg kellett lenni. Szerencsről is sokan voltak. Onnan származott az Uzel- mann József is, aki valami felügyelő lett kinn a lágerben, ütötte, vágta a magyarokat, tüzes vassal égette meg a lábát a járni nem tudó betegeknek, mert, azt mondta, szimulálnak. Még az oroszok is megsokallták szadizmusát. Azért csinálta, hogy tolmács maradhasson, ne kelljen a bányában dolgoznia. Temeszky József serényfalvi társunknak ő ütötte ki a szemét, meg is halt. Szerna Bélát is ő verte agyon. Amikor hazajöttünk, többen kegyetlenkedései miatt beperelték. Ült is valamennyit. Miskolcon vagoníroztak be bennünket. Olyan óriási sok vagon volt, hogy öt mozdony húzott bennünket. Egy középen, a két végén pedig kettő-kettő. Rettenetes hidegben, deres vagonokban utaztunk 19 napig. A vagon padlóján lyukat vágtunk, ahol szükségünket elvégezhettük. Donbászban, Vorosilovgrád körzetében vagoníroztak ki. Az állomásról gyalog hajtottak be a barakkokba. Eleinte deszkán aludtunk. Se takaró, se semmi. Egyik éjjel felzavartak, adtak mindenkinek egy rossz szalmazsákot, és indulás a több kilométerre lévő kolhoz szalmakazlához. Amikor megtömtük, hátunkon kellett a barakkba cipelnünk. 77
