Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Mészáros György: Elhurcolt magyar nők a Donyec-medencében
csarnokot. A gép már ott volt becsomagolva. Amikor elkészültünk, a gép nem ment be az ajtón. Úgy kellett kiverni. Szakemberek nem nagyon voltak velünk. Itt már férfiakkal vegyesen dolgoztunk. Magyarokon kívül volták lengyelek, románok és jugoszlávok. Mellettünk nem messze német hadifogolytábor volt. Az ő táboruk háromszoros magas szögesdrót kerítéssel körülvéve. Ők is bányában dolgoztak. De voltak a környéken mongolok is, külön táborban. Katonák voltak. Vége volt a háborúnak, de nem engedték haza őket, a szerencsétleneket. Pedig az ő népe volt. A bányában, mint mondtam, oroszok is dolgoztak. De mit bányásztak? Szinte tiszta meddőt hoztak fel. Akkora hegyek voltak belőle. Az oroszok ugyanolyan kegyetlen körülmények között dolgoztak, mint mi. Nem emlékszem már rá, de nagyon keveset kerestek. Mindig mondták, hogy a gyerekeknek nincs cipője. Egy csizmát többen is használtak. A gyerek elment benne a kantinba kenyérért, mire hazaért, a felét megette. A kenyér akkora volt, mint egy vörös tégla. Azt is mondták, hogy télen a cipőhiány miatt a gyerekek nem járnak iskolába. Keveset kerestek. Fizetésnél azt mondták nekik, hogy azért kapnak ilyen keveset, mert most ezt meg ezt kell építeni és oda kell a pénz. Velük ezt el lehetett hitetni, megértették. Hitték, hogy jövőre majd jobb lesz. Kaptak pár napos jutalomüdülést, és ez már nagy dolog volt nekik. Akkor még könnyen félre lehetett őket vezetni. Ők azelőtt is szegény sorban voltak, meg háború volt. Nem láttam egy rendes bútort vagy edényt. Szegények voltak, de jobb szívüek, mint a magyarok. Harmadik munkahelyem egy úgynevezett kilences saht volt. Előttünk a lágerben németek éltek. Csodálatos festmények voltak a falon. Itt ugyanazt csináltuk, mint máshol. Télen javítottuk az épületeket, mások bányában dolgoztak. De új épületeket is csináltunk. A mi munkánk itt az volt, hogy nádat kellett felszögezni a falra, majd malterral bevakolni. Drótból kellett szöget csinálni. Annyi eszük volt, hogy azzal pucoltatták be a nádat, aki felrácsozta. Ha a drót nem volt rendesen beütve, a malter lehúzta, és kezdhette elölről. A drót, ha puha volt, nem lehetett beütni, ha kemény, nem tudtunk belőle drótszeget csinálni. Ebben a lágerben már nagyon le voltunk gyengülve. Dolgozni nem tudtunk. Egyik trepniről kellett a másikra adni a téglát. Egymást cibáltuk, segítve. Aki nem bírta, annak az orosz brigádvezető bizony bottal odahúzott. Csak akkor ütöttek, ha tiszt nem volt a közelben. A tisztek nagyon rendesek voltak. Ők is árultak a bazárban mahorkát, árpakását és korpát, poharakban. Tudtak egy kicsit magyarul és mondták, hogy Budapest csak egy van. Az jó. De nekik nem jó! Dolgoztunk néhányszor a kolhozban is. Mi csinálni akartuk a munkát, de az orosz paraszt azt mondta: ne dolgozz, mert kopik a ruhád, pénzt meg úgysem kapsz. A krumpliból mindig csak annyit szedtek, amennyi a konyhára elég volt. A mi lágereinkben kegyetlenkedések nem voltak. Ha az az orosz tiszt idejönne, megvendégelném ma is. Helyet adnék neki. Mindig vigasztalt, mentek hamarosan haza. Azt, hogy miért vagyunk ott, nem lehetett megkérdezni. Reklamálni talán csak itthon lehetett volna, hogy milyen alapon vittek ki bennünket, de hát.. . En két és fél évig voltam kint. 1947. július 26-án jöttem haza. Egyszer bejött az előbb említett tiszt és azt mondta, mentek haza. Ha mentek orvoshoz, mondjátok, hogy nagyon betegek vagytok. Ezután bejött a jugoszláv felügyelő is, aki kemény ember volt, mindig élt a hatalmával, és azt mondta. Hazamentek, ha ennyi és ennyi rubelt adtok nekem. Elhittük neki! Azokat a holmikat, amit anyám hozott még ki a káli állomásra, ami megmaradt stafírung, belevarrtam a kabátomba, hogy hazahozom. Kiszedtem és bevittem a bazárba eladni. Nagy pénzt kaptam érte. A jugoszláv már kint várt, nem engedett bemenni a lágerbe. Odaadtuk neki a pénzt. Hárman 200 rubelt. Mi akkor mindent elhittünk, csak később tudtuk meg, hogy becsapott. De hát szörnyű gyengék voltunk és betegek. A sok éhezés miatt, meg talán az az injekció is, amit minden hónapban kaptunk, hogy ne menstruáljunk. Én nem hittem volna, hogy a nők jobban bírják a megpróbáltatást. Nem hittem volna, hogy a férfiak ilyen gyengék. A nők ott sokkal többet kibírtak. A férfiak nagyon gyorsan le tudtak robbanni. Persze a nők közül, aki a nacsalniknak lefeküdt, egy kicsit jobb sorba került. A nők nem tudtak úgy nekikeseredni, mint a férfiak. 76
