Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Mészáros György: Elhurcolt magyar nők a Donyec-medencében

se takaró. El is rohadt alattunk gyorsan. Mi, akik innen mentünk, szerencsések voltunk, volt dunyha, paplan, de akik máshonnan, azoknak semmi, csak az, ami rajtuk volt. Nagykabátjuk elázott, abban vacogtak. Tüzelőt loptak, úgy szárították magukat szerencsétlenek. Az első munka a lágerben a téglapucolás volt. A maltert kellett leverni a tégláról. Ekkor fagyott meg az orrom, olyan hideg volt. Később épületet, vasutat építettünk, az egészségesebb nők szénbányában dolgoztak. Varrodában is dolgoztam. Kézzel hajtható varrógéppel pufajkákat és nadrágokat kellett varrni. Én is akartam dolgozni a bányában, mert ott a kenyér fejadag naponta egy kiló húsz deka volt, de az orvos nem engedett. Azon a munkán mi fejenként jóval kevesebbet kaptunk, nyolcvan dekát. A koszt, az borzalmas rossz volt. Reggelire volt egy csésze tea, egy szem cukorral. Ebédre marharépa levélből, vagy marharépából főtt leves, egy tányérral. Sós vízben főzték meg, és egy kis kanál olajat tettek rá. A másik nap egy kanál árpakása és arra egy kis hal. Vacsorára vagy egy kis tányér káposztaleves, vagy egy csésze tea egy szem cukorral. Ez volt a kosztunk. Azoknak, akikről lekopott a ruha, szereztek valahonnan, ugyanis a lágerben pénzt és ruhát nem kaptunk. A magyar élelmes, feltalálja magát. Egy pár marharépáért, egy másik társammal, képesek voltunk kétszáz négyszögöles kertet is felásni. Időnként lopva kimentünk a bazárba, ahol szakot vettünk (olajpogácsa, az olajsütés mellékterméke: barnás színű, kemény anyag; zsír és fehérjetartalma miatt takarmányozásra használják — M. Gy.), és azt ettük. Pénzünk onnan volt, hogy hárman vagy hatan összeálltunk és a kenyeret egyben, egészben vettük ki, majd eladtuk rubelért az oroszoknak. Azok még szegényebbek voltak, mint mi. Aki jól dolgozott, május 1-jére kapott valamit. Kőműves is voltam, egy bányalejárót építettünk és nagyon jól sikerült. Akkor kaptam egy pufajkát meg egy nadrágot. Nagyon is vigyáztam rá, hogy hazahozom, de a jugoszláv (szintén fogoly, a magyar nők felügyelője — M. Gy.) nem engedte. Többlet kajához többféleképpen jutottunk. Volt egy nagyon aranyos öreg orosz szakács. Amikor ott dolgoztam, megsajnált, adott egy amerikai konzervet, ezt csak a tisztek kaptak. Amikor szabadnapunk volt, minden hetedik napon, kimentünk Sztálinéba koldulni, kéregetni. A legtöbb helyen adtak. Sokkal jobb szívűek, mint a magyarok. Persze közöttünk is volt minden fajta, de az idősebbek általában adtak. Pedig nekik sem volt. Kenyeret, halat, uborkát. De télen a nagy hó miatt nem tudtunk járni koldulni. Az orosz bányászok kaptak egy kis 100 négyszögöles telket, abba krumplit ültettek maguknak. De akkora volt, mint egy mogyoró. Mi éjjel kimentünk, felszaggattuk és megettük. Megérdemeltük volna, hogy ott agyoncsapjanak, mert a szerencsétleneknek sem volt. A férfiak kijártak a faluba kutyát és macskát fogni. Megnyúzták őket, amerikai konzervdobozokban megfőzték és megették. Én nem tudtam megenni. Azt mondtam, inkább haljak meg. Viszont a füvet én is megettem. Az éhségnél nagyobb úr nincs a világon. Aki nem próbálta, nem is tudja, mi a folytonos éhség, meg a szomjúság. Mert ivóvíz sem volt elég. Minden bányában kellett kutat csinálni, amiből egy-egy bögrével lehetett felhúzni a vizet. Annyi víz sem volt, hogy naponta rendesen megmosakodjunk. Még a füvet, amit megettünk, azt sem tudtuk megmosni, csak úgy egymáshoz dörzsöltük. Ezért borzalmas meny- nyiségű tetű volt. Naponta nyolc órát dolgoztunk, több műszakban, de ha éjjel jött egy vagon például ömlesztett cementtel, fölköltöttek bennünket, és menni kellett kirakodni. Álmosan belebújtunk a jó meleg cementbe, úgy néztünk ki, mint a disznók. Fürdőbe csak egyszer vittek minden hónapban. A fürdő négy kilométerre volt a lágertől. Levetkőztünk meztelenre a jéghideg helyiségben, ruháinkat elvitték a fertőtlenítőbe. A víz csak langyos volt. Ott kellett vacognunk, míg aztán ruháinkat vissza nem hozták. A tisztaságért a tisztek nagyon odavoltak, de semmiféle tisztítóeszköz nem volt. Üveggel kapartuk a koszt az asztalról. Egyszer aztán azt mondtam, hogy nem csinálom. Bezártak a fogdába. Kis helyiség volt. Bent volt egy láda, benne két halott. Nem féltem. Akik meghaltak, egy gödörbe, jeltelen sírba tették, ruhátlanul. Munkamegtagadásért ez járt. Szökésért pedig büntető láger. Az lent volt a bányában. Emlékszem, egyszer két fiatal megszökött, de elkapták őket. Büntető lágerbe kerültek. Mind a ketten a bányában haltak meg.

Sok helyen dolgoztam. Két és fél év alatt három helységben is. Az első, mint mondtam, Donbász, a második Mariasaht. Ez is bányavidék volt. Itt bányát építettünk, műhely75