Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - Balázs József: Csempész csembalóval (filmregény)
Loránd házának a lépcsőháza állandóan sötét. Ebben a házban soha egyetlen lakót sem látunk. Az elhanyagolt, málló vakolattá lakásbejáratok szürke árvaságban lebegnek. És igaz: Loránd szobája is állandóan sötét. Hiába gyújt villanyt, hiába húzza el a függönyt az ablaktól, a lakás keskeny ólszerűsége nem változik meg. Rettenetes erőfeszítésbe kerül Lorándnak, amíg felér a szobája elé. Többször megáll, az arca verejtékben úszik. Már a lépcsőkön lerakja a táskáit, nem bírja őket vinni. Aztán az ajtaja elé vonszolja magát, kinyitja az ajtót és a táskáit egyenként húzza be a szobájába. Arcát a vízcsap alá rakja, zubog a víz, engedi a nyakára, szemére, hajára. Aztán kiegyenesedik, eltántorog a heverőig, s ott elzuhan. 15. 16. Az utcán, a benzinkút közelében Loránd a forgalmat, a messze kanyarodó buszokat, kocsikat bámulja. Kezében egy sporttáska. Egy pillanatra megáll a fa mellett, pihen, aztán mintha mi sem történt volna, lassan elindul. Lépcsőn megy le, kis üzlethelyiségbe jut. Középkorú nő áll vele szemben. Loránd kirakja a táskából a cipőket és a bőrkesztyűket. A nő megnézi, aztán félretolja, nincs kedve tovább foglalkozni vele. — A cipők ... háromszáz ... a kesztyű 150 — mondja.— Nem... neeem ... — nyögi Loránd — a kesztyű kétszáz. Az alatt nem megy, akkor elviszem ... A nő mégegyszer megnézi a kesztyűket, aztán bólint: — Rendben. Az egész hangtalanul, rutinszerűen zajlik. Lóránd nem mozdul, pedig a nő már odaadta neki a pénzt, s közben az árut is elsüllyesztette. — Egy pohár vizet, ha adna — kéri Loránd a nőt. — Mióta magázódunk — néz Lorándra elgondolkodva a nő. — Ah, persze — helyesbít Lóránd. — Egy széket is adhatnál. A férfi halk és bizonytalan. A nagy pohár víz átadása igazi esemény, a nő nagy borospohárban hozza a vizet, megáll a férfi előtt, fürkészi — sokáig — már-már végtelennek tűnő ideig nézi. A férfi felkapja a fejét. Nyúl a vízért, a nő ujjaira tapad a keze, az behunyja a szemét, aztán hirtelen elengedi a poharat. A padlón csattan a víz, a pohár darabokra törik. Loránd letérdel és szedi össze az üvegdarabokat. — Elment az eszed . .. majd összeseprem — mondja a nő. Loránd hirtelen átkarolja a nő lábát és úgy próbál felállni. — Hagyjál, mindjárt itt a férjem ... És találj ki valamit, nem megy az üzlet. A férjem engem hibáztat. Meg szokott verni az állat... Dehát veled mi van? — mert időközben nagyon nehezen — visszaül a karosszékbe. — Magam sem tudom — válaszol Loránd. — Szedd össze magad ... és jól jegyezd meg, csak délelőtt gyere, akkor be tudom csukni az üzletet egy félórára. — Hát persze — mondja megadóan a férfi, s közben erőtlenül, remegő ujjakkal a nő nyakát érinti meg. Majd lassan lejjebb csúszik a keze, a nő mellét simitgatja, majd kis tétovázás után a csípőjét, aztán a combját. Hirtelen elrántja a kezét és a középső ujját a nő hasának nyomja, forgatja az ujjait. — Itt a köldöködnél pontosan hat szőrszál nőtt — mondja kábultan Loránd. — Sosem értettem, hogy miért pont ott... — teszi hozzá. — Mindig szerettem volna kitépni... De a nő nem ügyel rá, Loránd így valójában magának beszélt. —El kellene utazni egy hónapra ... Bezárni mindent, elfelejteni ezt a munkát, az üzletet — mondja a nő. — Hova utaznál? — kérdi Loránd. — Minél messzebb — mondja a nő. — Csak el innen, minél messzebb. — Nem jó neked Magyarország? — lesz egyszerre bőbeszédű Loránd. — Rengeteg 12
