Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - Balázs József: Csempész csembalóval (filmregény)
pénzed van. Független vagy — mondja a férfi, de most már átöleli a derekát, s az arcát a nőhöz nyomja. — Lehetetlen, hogy minél több pénze van az embernek, annál boldogtalanabb. Ez igazságtalan. — Tudni szeretném, hogy eljönnél-e velem? — kérdi a nő. — Veled? Ahogyan ismerlek, te inkább egyedül szeretsz lenni. Egy nap után úgyis elzavarnál... — Na jó! — szedi össze magát a nő. — Ne nyavalyogjunk ... Hozok még egy pohár vizet, idd meg, aztán tűnjél el... — miközben elindul, hirtelen visszanéz — amúgy unalmas fickó vagy — mondja — mostanában ne gyere ide, mert csak felbosszantasz. 17. — Vártuk magát, ha egy héttel előbb jön, ahogyan megbeszéltük, már akkor is késő lett volna — mondja Lorándnak az orvos. A férfi hatalmas kórteremben fekszik, zsúfolt szobában. — Vért kell adnunk magának. — Vért? — ijed meg Loránd. — Azt hogyan és miért? — Nézze, ez egy ilyen betegség ... a magáé. Ezután számíthat rá, hogy egyre sűrűbben kap vérátömlesztést. — Dehát erről eddig szó sem volt — ijed meg Loránd. — S aztán, ha megkapom ... hazamehetek? — Majd meglátjuk — válaszol az orvos és már hagyja is ott a férfit. Loránd egyedül marad. A nagy ablak előtt hatalmas faágak hajlonganak. Messziről mintha kutyaugatást hallana. — Hallgattassák el... azt a korcs kutyát... — kiáltaná, de motyogás lesz belőle. — Szóltál valamit kiskomám? — jön közelebb egy hatalmas darab ember. Pizsamája csak térde alá ér. Kórházi pizsama. — Nem, semmit — int Loránd. A férfi otthagyja, megy vissza a társaságához, akik a szoba sarkában az egyik ágyon hangoskodnak. Lehetnek vagy négyen-öten, ahogyan azt Loránd megállapíthatja. Közben egy nővér jön Loránd ágyához, előkészíti a véradást. Rutinosan, közömbös arccal végzi a nő a munkáját. Nemsokára felkerül a feje fölé a tartóoszlopra egy palack vér. — Lassan csöpög majd, legyen türelemmel — mondja a nővér, és otthagyja Lorándot. A férfi lassan szemügyre veszi a környezetét. A mellette lévő ágyon egy idős férfi fekszik, csont és bőr, talán már nem is lélegzik. Loránd elfordítja róla a fejét, s azt látja, hogy a sarokban hangoskodó társaság kisorsolja, ki lesz közülük az a vállalkozó, aki a haldokló pálinkáját elhozza. Igen, Loránd most látja csak, hogy az éjjeliszekrényen egy üveg cseresznyepálinka áll. Egy kopasz, alacsony férfi az ágyak alá kúszik, és úgy közeledik a haldokló felé. Már a haldokló ágya közelébe ér, amikor nyúlna a pálinkáért, de az öreg férfi, most egy hatalmasat lélegzik. A férfi visszakapja a kezét. A többiek biztatják: — Vedd már el! Na, gyerünk! De a haldokló most még a kezét is kinyújtja a pálinka felé. így aztán a férfi feláll a földről és visszamegy a többiekhez. — Na még egy perc — mondják —, és hozhatod. Közben még egy beteg is figyeli a pálinkalopási kísérletet, de nem szól, bár — láthatóan — nem ért egyet a társaság viselkedésével. A kopasz, alacsony férfi újra kúszik a haldokló felé, most egy pillanat alatt leemeli az üveget, s már viszi is a többiekhez. Az a beteg, amelyik olyan kitartóan figyelte a pálinkatolvajokat, most elkiáltja magát: — Lopják a halott pálinkáját! Doktor úr, nővérke, lopják a halott pálinkáját! — a férfi szinte rosszul lesz a felháborodástól. A nővér jön be: — Mi van itt, kérem? 13
