Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - Balázs József: Csempész csembalóval (filmregény)
— Hány darabról lenne szó ... — így Loránd. — Legalább öt — válaszol a pincér. — Az kevés, annyival nem foglalkozom. Ötvenet hozok, és azt mindet vegye át. A pincér gondolkodik: — Rendben van, megpróbálhatom. Átveszek ötvenet. 14. Újra a vonaton, de már vissza. Aradi úr ül Loránddal szemben. — Már rég akartam mondani valamit magának ... — így Aradi úr. — Sokat tapasztaltam az életben, éltem Svájcban, Németországban. Magának túlságosan jó a lelke. A jó lélek minden csalódás alapja. — Ne mondja — értetlenkedik Loránd. — Egyszer az olvastam egy könyvben, hogy az emberi szellem eleve bukásra van ítélve, mert olyan testben lakik, mint amilyenek mi vagyunk ... Az a körülmény, hogy testben élünk, azt jelenti: betegek vagyunk ... A test a lélek betegségének tünete ... — Mit mond? Milyen betegség? — döbben meg Loránd. — Arról van szó, hogy a lélek, nincs a helyén a testben ... érti? — folytatja Aradi úr. — Ez a legnagyobb tévedés a világon. Mivel Loránd egyáltalán nem ért semmit, de bizonyos érdeklődést azért elárul a tekintete, Aradi úr folytatja: — Tudni kell, hogy mindenki beteg a földön. Ezt tudatosítanunk kell. Ebben a kérdésben nem szabad áltatni magunkat. Loránd még jobban figyel, teljesen szembefordul Aradi úrral. Aradi úr hirtelen megszállottságában még bőbeszédűbb lesz: — Az emberiség itt a földön egy közös kórtelepen tartózkodik. A betegek betegségük faja és természete szerint barakkokba, táborokba, ketrecekbe és fülkékbe vannak felosztva és elhelyezve. Az egyik kipárnázott fülkét kap, a másik hatalmi rögeszméjéhez óriási teret... Akinek pedig hatalma van, arról az embermilliók azt hiszik, hogy egészséges Tölük várnak gyógyulást... pedig ez nem igaz ... — Aradi úr félelmetesen nevet — ezért mondom én, hogy ne higyjen senkinek. Ne vesse alá magát senkinek. Ne adja ki magát senkinek ... mert azzal kezdődik a lassú felszámolás. A jó lélek, mint éppen maga is, azt hiszi a világról, hogy az jó... Ezt felejtse el! A világ eredendően beteg és ezért rossz ... Az emberi szellem véletlenül keveredett ide! Nézzen meg jól bennünket! És nézzen meg jól másokat. Bárkit... Egy nagy kártyás irányít itt bennünket... a földön ... Ottilia asszony vág közbe: — Ne hallgasson rá ... elment az esze! Velem is így kezdte, ezzel a szöveggel...! — Az kérem tévedés volt, hogy magát megszólítottam ... — És az unokám? Álmatlanul hánykolódott a maga beszédétől... Ha ennyire rossz ez az élet, mért nem ugrik ki az ablakon. Minek kell magának az a pénz, amit ilyen utazásokkal megszerez ... Na ugye? Nem tud erre semmit sem mondani... — Az kérem tévedés, hogy ezen a földön valamit is birtokolhatunk... Semmi sem a miénk! A halállal úgyis végetér ... — mondja Aradi úr. Ottilia asszony unokája szólal meg: — Többet nem utazhat velünk, ha ezt nem fejezi be! — A leány Lorándra néz és nyugtalansága mindenkinek feltűnik. — Jól van édesem — csitítja Ottilia asszony az unokáját. — Nincs itt semmi baj. Aradi úrtól elvették a kombinékat, és most megzavarodott. Ennyi az egész. Aztán csendben tovább zötykölődnek. Amíg mindez lezajlott, Kovács úr aludt. 11
