Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Szávai Géza: Mész az úton (regényrészlet)

akármilyen híres partit játsszak le, azért a világos figurákat, a sötét figurákat is én mozgatom, s ezt sok esztendőn keresztül erősen megunja az ember, Vencel, képzelje el, annyi esztendőn keresztül, tudjuk, főügyész úr, nehéz volt, de a lábtörlőkkel valahogy mégis kihúzta a főügyész úr, most a nyugdíja el lesz intézve, Icuka itt a kocsmában, de nekem, de velem, főügyész úr, én nem biztos, hogy megszűntem, hiába vették be a táblákat, hogy nincs kulák, azért én itt vagyok, s velem mi lesz?

Nem növi ki Andi! mi az, hogy kinövi? veri, veri a "fejét, rázza az agyát, ebből milyen ember lesz, ha felnő, hát szabadna engedni, hogy verje egy gyerek a fejét a padlóba, hogy baromira verje a fejét, még jó, hogy nem töri be, na, ne mondd, nekem magyarázod, hogy puha? én azt nálad jobban tudom, hogy milyen puha egy kisgyerek koponyája.

Ha nem hagynak békén, én elemésztem magam, hogyha már egyszer megszüntettek, hagyjanak békén, hagyjanak élni, hagyják, Vencel, vége a magándolgoknak, s én nem kommentálom, kérem, a koreszmét, de hozzá kell szoknom, hogy akarok, nem akarok, benne élek, ha élni akarok, benne élek, ez az, látja, s hozzá lehet szokni, mindig mindennek vannak jó oldalai, képzelje el, annyi éven át egyedül ülni le a sakktábla elé, ha atyaistennek képzeled magad, akkor is egyedül vagy a sakktábla előtt, magaddal sakkozol, ha csak be nem merészkedett egy-egy középiskolás vagy vakációzó egyetemista egy partira, de nem merészkedtek, most jöhetnek, és én is mehetek, az iskolában, a gyerekek között kell kereskedni, hát ez az, Vencel, nem mindegy, magadba zárva ülni egy sakktábla mellett, vagy pedig partit partira játszani, más érzés úgy élni, hogy a hátad mögött ágaskodva többen figyelik a következő lépésedet.

Hátrálnak, géppisztollyal a kézben hátrálnak, Mámbó mester, a filmjeiden a géppisztolyos emberek? mert nincs a tarkójukon szem! az embernek illik látni, mi történik vele, ha hátat fordít és szaladni kezd, akkor nem látja, mert nincs a tarkóján szeme, ezt minden istenigazából beszart gyerek tudja.

Egy lódenkabát alá húzódó szinyor és szinyorina suttogását is felerősítheti a lódenkabát, s a lódenkabáthang megint más, na, ilyent nem hallani a mozik difuzorjában, ahol minden pléhesített, egy vékony gyerekhang egészen ijesztően, kongva sivít, még egy szuper moziban is, nem szűri meg ezt a hangot a vászon, egy szupermoziban a székek bársonyozottak, de a falat is bebársonyozhatják, ha egyszer a difuzorból fémesen jön a hang, azt már nem lehet bebársonyozni, hát akkor a difuzornál dől el a hangosfilm jövője.

Nagy, duzzadt, érett körték válnak le az ágról, hullnak, egymás után potyognak, szétloccsannak az udvar keményre taposott, megkövesedett homokján.

Ha egy paplan vagy egy lódenkabát perfekt esernyő és difuzor alakú lehetne, nahát, az igen, akkor nem kongana a terem, mint egy repedt fazék, amikor azt kiabálja a szinyorina, hogy ájlávjú, így elmegy a kedved, pedig meg kellene hozza az ájlávjú, de nem hozza meg, inkább befogod a füled, de egy perfekt hangerősítő esernyőszerűség! na, azzal élet az élet, mozi a mozi, mert normál hang van körülötted.

Tompa pottyanások a fejed fölött a parketten, átveszik a falak, az épület vasbeton váza, tompa pottyanások minden éjszaka, közel, nagyon közel, mintha a koponyádon.

Hogy ő nem venne el még egyszer, csak olyan fehérnépet feleségül, aki tud sakkozni, az út emelkedik, a masina bőg, ha hegynek fel megyünk, akkor a

37