Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Szávai Géza: Mész az úton (regényrészlet)
Kárpátok hágóin megyünk, kíváncsiságból is megtanulnék sakkozni, az sose késő, azt mondja a főügyész, mikor menekültünk, Vencel, hát én ugye, már akkor sem voltam éppen fiatalember, nehéz volt, a vonatot szétbombázták, szekeret fogadtam, ha jó az emlékezőképessége, Vencel, és ez a játék ezt is erősíti, akkor az ember még menekülés közben, bombázások között, egy szekéren is lejátszhat egy partit, vagy megoldást kereshet egy régebb megjegyzett feladványra. Én addig még egyetlen filmet sem láttam, olyan kicsi gyerek voltam, de hátrálva jöttem ki az udvarból, lazán széttárt karok, mintha géppisztolyom lett volna, s tüzelhettem volna, de bár még egy követ se mertem volna felvenni, hogy kihajítsam az Andor szemét, Magdi és Irma futott, Irma és az Andor anyja hangosan zokogott, kiáltoztak, sikongtak, és Magdi még jobban szégyellte magát, én is, hogy szaladnia kellett, hogy ilyen szerencsétlennek tűnt, ilyen röhögnivalóan szerencsétlennek, ő is, én is, de még Andor se röhögött, ez a vadállat csak üvöltött, s én örültem, hogy nem rúg bele Magdiba, se belém, csak az érdekelt, Magdi legyen minél előbb a kapun kívül, hátráljak ki vele minél előbb az udvarról, hogy a földről összeszedett Árpika szuszog-e még egyáltalán? Magdi úgy futott, mint a piacon megvert és megkergetett cigányasszony, akit az egész falu röhög, és e sikertől még büszkébbé dicsőült részeg cigány még nekivadultabban üti, kergeti. Teljesen elfelejteni mindent, csak egy játékra gondolni? ha van ilyen, ha ezt meg lehet csinálni, akkor én megtanulok sakkozni, akármekkora szégyen legyen is, hogy ilyen későn fogok neki. A visszhang az semmi, annak csak a sok inkult kiránduló lelkendezik, a felerősített hang a valami, na, az ilyen már ritkaság normál állapotban, egy-egy esernyő, paplan, lódenkabát, de ezt se veszi észre a legtöbb szinyor, a szinyorinákat pedig nem érdekli a kultúra, de még őket is érdekelné, akármelyik ócska szinyorina elájulna, ha azt mondanám, elviszem egy völgybe, kisasszony, s el is vinném, ahol minden szava, suttogása olyan, mintha kukkerrel néznénk, vagyis hallanánk, kegyed is, én is, kisasszony. Legszívesebben kifutnék, nemcsak a szobából, még a házból is, ne halljam a nagy, érett, lágy körtepotyogást a parketten, s ne lássam a kételkedő pillantásodat, igen, azért megyek át a másik szobába, mert ott talán nem hallszik ennyire, és nem egyébért! Olyan asszonnyal, aki sakkozik, másképpen éltem volna le életem jó néhány esztendejét, egy olyan asszonnyal, aki sakkozni is tud, miért nem tanította meg Icukát a főügyész úr? de erre már semmit nem mond, nem is kellett volna kérdezni, Icukáról nem szabadna kérdezni, ezt megérti az ember, de ha még ő áll az erdő felöl, s ő hánytorgatja, hogy még sakkozni is kellett volna tudni Icukának, hát akkor meg kellett kérdezni, hogy vegye észre magát, hogy állj meg vándor, mert itt azért bajok vannak, lehet, hogy azért mégis igaza van, lehet, hogy ő nyugodtan ülne itt megkötözött kézzel és sakkozna. Én soha nem mondtam meg, hogy ha megnövök, feleségül veszlek, Magdi, minden kisgyerek el akarja venni feleségül, majd, ha egyszer megnő, az anyját vagy a nagyanyját, én is el akartam venni Magdit, de soha nem mondtam meg neki, miért is nem mondtam meg?! meg kellett volna mondanom, ahogy ott lélekszakadva szaladt és én hátráltam, felnőttebbnek éreztem magamat nála. Az a nagy titok, hogy milyen a hang natúrban! natúrban erősítve! nincs még egy ilyen hely a földön, mint Melegvölgy, lehetne robbantani sziklába is, agyagba is, 38
