Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Szávai Géza: Mész az úton (regényrészlet)
nem tör a felszínre, Andi hűvös és sima, nem izzad, és ha pattan benne egy-egy buborék, és szivárogni kezd kifelé egy szag, Andi összehúzódik, mintha erőlködne, hogy visszatartsa, szép, hűvös, méltóságteljes, illatos test, okos szem, fegyelmezett arc, ezt nem áztatják szét felhők, záporok, latyakok, nem torzítják nyögések, hogy jaj, és az ember ott áll, a szagban megfürödve, szomorúan, nem, ez a test mint a márvány, illatos, leheletfinoman gyöngyöző márvány, kincsre találtam. Még élvezi is az ember, ha nem fúj túlságosan a szél, hogy felveszi az esernyőjével az eső rezgését, mert ha esernyő nélkül mászkálok, csak azt érzem, hogy ver az eső, de ha egy jól megcsinált esernyő van fölöttem, akkor már szenszibil vagyok, mert tudom, hogy az eső mikor, hogy és mint, még egy gyári, futószalagon gyártott esernyő is gyönyörűen, hű, milyen szabályosan lipinkáztatja magát a levegőben, hajlik, visszarúg, de nem megy ki a formájából, ez igen, ez szép, ez forma, olyan mintha élne, mintha valami élőlény lenne, hát ez amilyen egyszerű, éppen annyira technika, nem mese, ami zseniális, az egyszerű, egy jó esernyő, s az ember máris szenszibil. A helyzet az, főögyész úr, kérem, hogy én nem dicsekvésből mondom, ismer, aki ismer, de én, ha akarok, fegyver nélkül is szerzek vadat, én egy baltával, de még egy bicskával is olyan csapdát állítok, hogy azzal nem versenyezik az úristen messzelátó puskája se, úgyhogy nekem akár van puskám, akár nincs puskám, az egykutya, egykutya a maga szempontjából, Vencel, de ha a törvényt nézzük, amit áthágott, akkor már két kutya vagy több kutya, de maga látom azt akarja nekem bebeszélni, hogy ha törvénysértő is, mert el kell ismernie, igenis, törvénysértő, hiába esküszik és hivatkozik állandóan a törvényességre, azt akarja nekem bebeszélni, hogy lényegében mellékes a puskaügy, mert a törvényességet nem föltétlenül az által éri sérelem, még kifejezetten ebben az esetben sem, tehát maga úgy sértette meg a törvényt, hogy azt lényegében nem érte sérelem, hát ez a helyzet, ahogy a főügyész úr mondja, ez egyszer jól megvan mondva, igen Vencel, jól van mondva, de még fontosabb, hogy jól is történt, ahogy történt, mert magának ugyebár a mai napig az egészből semmi baja, maga él becsületben és tisztességben, hiába csúfondároskodik velem a főügyész úr, mert én éppen úgy mint mások, ugye, csakugyan tisztességben és becsületben élek. Beszorul a bűz ebbe a kocsiba, felfúvódik tőle, s kipukkad, kipukkanunk, lassabban haladunk, még ha a kilométeróra nagy sebességet mutat, akkor is lassan haladunk, sűrű a sötétség, nevetségesen keveset szakít ki belőle a fény, búvárharang, ha nem haladnánk tovább, felszippantva a fényből az oxigént, megfulladnánk e fénybura alatt, de nem fulladunk, mert mozog előre, újabb oxigéndús darabokat szakít ki a sötétség tömbjéből, alagút a sötétben, vakondok vagyunk. — Na, isten, isten, Mámból Nem is rossz ez a bor! — Háziszőttes. Az mindig jobb, mint a bolti mismásolás. Én ezt szeretem, ami oridzsinál. Hát ez a bor, ez oridzsinál, ez szőlőből van. És az a legnagyobb szerencse, hogy a törvényt maga semmibe vette, s mégis jól megvoltunk egymással, de ez rég volt, régi mese, Vencel, most más mese jár, s azt akarom én magának mondani, hogy vegye már észre, hiába tiszteli és szajkózza a törvényt, lényegében sérti azt, én ezt nem tudom felfogni, főügyész úr, na látja, ez lesz a veszte, hogy nem tudja felfogni, mert nem akarja, mert annyira bükkfafejű nem lehet, már ne haragudjon, egyszerűen csak nem akarja, s én hiába teszem ki magáért a lelkem. 31
