Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 2. szám - Balázs József: Csempész csembalóval (filmregény)

— Van még tejporom — ijed meg Loránd.

— Jöhet — válaszol a vámos.

Loránd siet a kabinba, hozza gyorsan a tejport.

— Két befőttesüvég pörköltem is van, az egyiket felajánlom magának ... — Loránd még mindig ijedten várakozik. A vámos csak sokára szólal meg, a tejport mustrálgatja.

— Ég a gyomrom a magyar pörkölttől — motyogja a vámos. — Bolond egy ország az a Magyarország. Pörköltön élnek, ilyen nehéz ételt egész Európában nem zabáinak. Azt hiszik a magyarok, hogy olyan a gyomruk, mint egy feneketlen kút, mindent bele lehet dobálni... — a vámos érthetetlenül bőbeszédű, s kicsit ingerült is.

Kétségtelen, s erre Loránd azonnal rájött: a vámos nincs megelégedve az ajándékkal.

— Most pedig menjen vissza a helyére, mert megszigorították az ellenőrzést — fordul meg közben a vámos, és Loránd visszamegy a kabinjába.

— Valami szuperellenőrzést tartanak — jegyzi meg Loránd.

— A franc essen beléjük — így Aradi úr.

Három vámőr lép be a kabinba. Körülnéznek. Loránd gyümölcsleves dobozain áll meg a tekintetük, meg a többiek hatalmas bőröndjein. Már ki akarják nyittatni a csomagokat, amikor Loránd vámos ismerőse beszól a kabinba:

— Indul a szerelvény és mennünk kell...

A vámosok távoznak.

11.

Ottilia asszony, az unokája és Loránd K. város utcáján, hatalmas szállodaépület előtt állnak meg.

— Én itt megállók — így Loránd. — Pihenni akarok ... nincs kedvem a nyakamba venni a várost.

A recepción kitöltik a papírokat és felmennek a szobákba. Loránd szobájába pakol be Ottilia asszony és unokája is.

Loránd a kényelmes fotelbe terpeszkedik, amikor kopognak. Álmosan, fáradtan szól ki: — Jöjjön be . ..

Két szobaasszony lép be, s utánuk még egy harmadik vendég is érkezik, egy férfi. Loránd unottan, lassan kirakja az ágyra az eladandó árukat, mutatja, hogy válasszanak. Közben visszazuhan a fotelba. Mérhetetlenül fáradt.

— A kávé mennyi? — kérdi az egyik asszony.

— Ezer — válaszol sokára Loránd.

A két asszony veszi az árut, adja a pénzt. Loránd félszemmel figyel, mert közben a férfi megáll előtte.

— Ezer az sok . .. Adja olcsóbban. Adja nyolcszázért. Ez nyerészkedés.

Loránd bólint, majd nehezen feláll, az ajtóhoz megy és mutatja: — Menjen ki.

A férfi habog-hebeg: — Hogyan és miért?

— Menjen! — Loránd hajthatatlan. — Én nem kértem, hogy vegyen tőlem. Bármit Menjen innen... Én áthozom a határon az árut, kockáztatom a börtönt... magukért ... az úristenit maguknak! Áthozom az árut, hogy tudjanak zabálni, meg normálisan megmosdani, meg hogy a gyerekeik lakodalmán tudjanak kávét inni... és ez a hála ...! Ragaszkodom hozzá, hogy hálás legyen. Maguk, mindnyájan ...

A férfi elmegy, de jönnek újabb „vásárlók”. Úgy tűnik, a szálloda vezetői közül többen is jönnek. Ottilia asszonytól és az írnokától is veszik az árut.

Akik már befejezték a vásárlást, Lorándtól kis ajándékot kapnak. Egy fél kenyeret, rágógumit, hideg tejet, zacskós tejet.

— Hoztam Budapestről bucikat is maguknak... parancsoljanak — így Loránd. — Fehér kenyér, magyar kenyér ... vigyék haza. Egy-egy doboz cigarettát is kapnak.

Az ajándékot hálásan köszönik.

9