Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Szávai Géza: Mész az úton (regényrészlet)
A sötétben is eligazodsz, bekötött szemmel, betömött fülekkel, a füledet úgyis betömi a hangos, vad zene, látni se sokat látsz, a magnetofon macskaszemének a fénye elenyészik, a test hozzádtapad, s ha a haj illatfelhője alatt a tesbe szimatolsz, a nyak tövénél, a ruha alól kidudorodó csigolyánál, a fáradság izzadságszagát érzed, melyen átsercegnek, átütnek, mintha elektromos kisülések szikrát sisteregnének a bőrön, átütnek és ki sem hunynak az ajzottság aprócska izzadság- cseppjei, sokasodnak, páncélba vonják a testet az ajzottság apró illatcsepjei, és még jobban magadhoz szorítod, büszkén, mert a közelséged gyöngyözteti ezt az elektromos harmatot a bőrön, szorítod, beleszagolsz a testébe, visszaszorít, érzed a húsa mélyén az apró, kis buborékpattanásokat és a szivárgást, átszagolod az egész testet, átütöd a szimatoddal mint röntgensugárral, s látod, a buborékok nem a bőr felszínére igyekeznek, gyöngynek és illatnak, hanem szétpattanak, s hallod a test mélyéből a szivárgást, a halk sustorgást, a gyöngyök illatfelhője mögött érzed a szivárgások szagát, a comb tövében gyűlő szivárgás szaga elnyomja a gyöngyök illatát, felhőbe gyűl a szag, kellemetlen, súlyosodó szagfelhő a frissen mosott fehérnemű fehérségén is, mindig ugyanazok a kellemetlen, súlyosodó felhők, záporoznak, tócsákká csapódnak, aztán már csak tócsák vannak, tócsaként szétterülő, magatehetetlenül rángatózó testek, elszomorító, hogy alig akar közülük valaki tócsából visszarándulni testté. Egy-egy nagy záporban én is érzem, hogy micsoda találmány egy jól megszerkesztett esernyő, na, most már nem olyan nagy szó, mert most már futószalagon eresztik ezt is, de az istenit, amikor egyedül, egy kicsi műhelyben kellett valakinek összehozni, az igen! egy kiadósabb záporban ahogy ráfolyik a lezuhanó víz az esernyőre, s az elegánsan meghajlik, összehúzódik s aztán kirúg, visszarúg, s közben eszerint lipinkázik a nyele a kezedben, hát ez olyan mintha egy szenszibil valami működne ott, s az pedig szempont a rakétaiparban, mert a rakéta működése nem választható el a meteorológiától. Ne borzolja a szőrét, mint egy ázott macska, Vencel, az én diszkréciómat, kérem, hogy többet ne mondjak, egy fél évszázad viharai sem ingatták meg, pillanatra sem, én ezt ünnepélyesen nemhogy kijelentem, hanem nyugtázom, az egész nem érdekes, Vencel drága, drága fiam, maga a fiam lehetne, talán még az unokám is, látja, ez nekem kellemetlenebb téma, mint magának a második világháború bizonyos, jogi szempontból vizsgált kihatásai, bizonyos, vadászni szerető egyének életére, kettőnk között marad, bár ezt mások is tudják, de az se baj, mert maga 1 is tudja másokról, így aztán maguk között marad a dolog, én csak azt akarom bizonyítani, Vencel, hogy maga sem tartotta be a törvényt. Teljes sötétben is végigbotladozol a szobán, a táncoló párok között, beleszimatolsz a tömény cigarettafüstbe, ez már nem levegő, apám, ez a cigarettafüst meg italbűz, és a gyöngyöző vagy felhőző testek szagából bárkire rátalálsz, Andrea bőre sűrű szövésű, lassan, ritkásan sülnek ki rajta az ajzottság szikrái, a szagok lemeztelenítik, kiszolgáltatják az embert, nem tudjuk megszüntetni a szagunkat, testünkből mindenféle árulkodó szagok áradnak akaratunk ellenére, hát nem szégyen a szivárgás, a lucsok szagában kiszolgáltatottan állni?! semmit nem tenni ellene? Andi élő metafora, átélhető metafora, márvány a teste, ez nem az a hülyeség, amit szavalnak, lefogadom, nem tudják a hülyék, akik leírják, hogy márvány teste így meg úgy, nem tudják, miért lehet márvány egy test, mert lehet, lehet hűvös és jó illatúan sima felületű, és tiszta, s valahol benn akadhat egy-egy vékonyka, vörös cérnaszálhoz hasonló ér, vékonyka szivárgás a márványban, és 30
