Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Kabdebó Tamás: A zsoldos, Hajnali válasz (versek)

láthat már, hogyha lábujjhegyre áll s álmodja, hogy nagyobb mint a halál.

§ §

Halványul a hold sarlója, pirkad, pislákol még az esthajnal csillag,

összegondolom Attilát, Mihályt,

Dezsőt, s a hármat mint három királyt

kik olyan Betlehembe bíztak, hol jászol az ész és jóság az akol,

s embernyi emberkék egyszeribe nap mint nap megszületik az Ige.

Gondold meg, tegnap még nyereg alatt puhítottunk húst, betevő falat

vadászva ha jutott, tegnapelőtt barlangokban laktunk és nyers erőt

kívánt az élet minden fázisa.

Hol volt akkor a lét eksztázisa?

Bálvány, majd medve volt az istenünk, könyörögtünk, hogy égjen a tüzünk.

Hol volt Shakespeare, Bach, Michelangelo? Az írótoll, az ecset és a cselló?

S nagy sokára: vágynak is merész, messzi mítosz volt még a repülés.

§ § §

Tudom, öltünk akkor, ölünk ma is.

Kísért Auschwitz és Hirosima is.

Századomra két ördögi pofa árnya vetődik, egynek vigyora,

a másik megalomán mosolya.

A Idomásuk: kannibállakoma.

Tudom, mindez nem igen biztató irmagunk atommal kiirtható;