Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Kabdebó Tamás: A zsoldos, Hajnali válasz (versek)
mit ér kultúránk, mit ér életünk? Kezünkben halálos ítéletünk. § § § § Hegyről nézem a kelő napot a tenger mormol, némán hallgatok. Fekete bóják égő habokon kormoránok a napsugarakon. Köszirtbe még nedvesen ütközik, szisszen a szél, beletörölközik. Koránkelö hal veti föl magát, egy más elemnek kínálja hasát De láttál-e már repülő halat büszkén vitorlázni az ég alatt? Nemde egykor így repült ki ősünk: madár kománk, emlős ismerősünk a tengerből, hol a lehetőség miriádja forrt, bibliás bőség. Nemde halként vetjük föl hasunk, mikor a bűvös holdba utazunk? Űrrakéták, kerengő műhelyek, szárnyas halak szelik át a teret. kötelekkel nem köt le Gai'a — ember vagyok, a föld s az ég fia! Egy nap kirajzunk, mint megannyi méh, nem tart vissza már semmiféle fék — Marson, Merkúron, Plútón gyarmatot újértelmű, újszülött gyermeket s a magát a térre mérő szülőt látom. A bolygókat győző jövőt! § § § § § így látom egy hegyről, kora reggel, telisteli tündöklő tervekkel
