Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - Balázs József: Csempész csembalóval (filmregény)
És egy nagy keretben fotók, régi emlékek a naptárában felsorolt elmúlt évi eseményekről; sört iszik, eszik, járkál a búcsúsok között, s fagylaltozik. Az egyik képen csak az ő arca látszik: most letörli a könyökével a képet és sokáig nézi. Megretten: mintha megtörne az arca, ezért újra megtörli. A fotó nem hagyja békén. A vizcsap fölött egy tükör: belenéz, majd újra a fotóra. Aztán a heverőjére veti magát, ruhástul, fekve felemeli a fejét, a keskeny kis ablak függönyét elhúzza, kinéz, de csak a sötétség gomolygását látja. 8. Kihalt hajnali utca. Esős, szeles idő. Nagyvárosi utca ez, meggyötört fákkal. Betonsivárság: itt áll Loránd, az arcát „kitárja” a szemerkélő esőnek, az ölében rengeteg papiroscsomagolású gyümölcslé. Azt hinnénk, hogy élvezi az esőt. Dehát reszket, a hideg rázza. És ezt a reszketést nem képes legyőzni, legyűrni. 9. Otthon már óvatosan lefejti a gyümölcslevek dobozának az alját, s nagy üvegekbe, kancsókba tölti ki a különböző színű leveket. Lüktető zene is szól, Lóránd nagy élvezettel dolgozik. Aztán a kiürített dobozokba kávét csurgat, azt a kávét, amit nemrég vett. A dobozokat — ragasztóval — újra lezárja. Ellenőrzi, vizsgálja: pontosan, észrevehetetlenül csinál-e mindent. A kávéval teli dobozok ott sorakoznak szobája dohányzóasztalán. Majd még egy dobozba csokoládét csúsztat, azt is lezárja. Újabb dobozokba meg szappant tesz. A hátizsákban már sok a doboz. A gyümölcsleveket pedig berakja a hűtőszekrénybe. Öt-hat kancsó gyümölcslére csukódik a hűtőszekrény ajtaja. Szokása: újra és újra kinézni az ablakon. Érthetetlen kíváncsiság mozgatja, de semmi különöset nem lát. Befelé figyel inkább, mintsem a külső világra, ahol éppen most az ablakból jól látható benzinkút tetejére csurog az eső, de sem vendég, sem kutas nincs sehol. 10. Újra a vonat, s újra Ottilia asszony az unokájával, Aradi és Kovács úr az útitársak. Loránd előtt két doboz gyümölcslé, az egyikből iszik, a másikhoz nem nyúl. Mogyorót rág, s megkínálja vele Ottilia asszonyt is, meg az unokáját. — Kórházban mikor voltál? — kérdi Ottilia asszony. — Nemrég jöttem ki, két hétig benntartottak — válaszol Loránd. Ottilia asszony úgy tesz, mintha mindent értene, de azért jelentőségteljesen szembenéz Loránddal. — Mit bámul? — kapja el Ottilia asszony tekintetét Loránd. Ottilia asszony nem válaszol, helyette az unokája mond valamit: — Kaptál zárójelentést? — így a fiatal lány. Loránd bólint és a pénztárcájából egy iratot vesz ki. — Két nap múlva újra be kell feküdnöm — mondja Loránd a lánynak. A zárójelentést odaadja a lánynak, az vet rá egy pillantást, majd elteszi. — Meglátogatlak a kórházban, s addigra megtudom, mi van benne — mutat az eltett papírra. A fiú villanásnyi hálás pillantást vet a lányra. A vonat hegyek között rohan, amikor jönnek a vámtisztviselők. Loránd újra előveszi a nejlonszatyrot, feláll és kimegy a folyosóra. Férfi vámos jön vele szemben. — Öt vödör rágógumi — mondja Loránd. — Kevés — szólal meg halkan a sovány vámos. — Legközelebb étkezési csokoládét és Marlborót hozzon. 8
